hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. január 26.

Lábtenisz profiknak

Első alkalommal rendezték meg közönség előtt a HLSZ Lábtenisz Kupát. Mai és egykori válogatott játékosok is pályára léptek a Sportmaxban.

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) az első és második osztályú klubok játékosainak érdekvédelmét látja el. Több mint tíz éve dolgoznak azon, hogy a magyar futball megfeleljen a modern kor és nem utolsósorban a közönség elvárásainak. Ennek egyik feltétele, hogy minél több magas szakmai színvonalú, szórakoztató produkció jöjjön létre – mondta el lapunknak a szervezési feladatokat magára vállaló Forgács István. A HLSZ elnökségi tagjaként tevékenykedő sportvezető szerint ilyen esemény az immár hetedik alkalommal megrendezett lábteniszkupa, amelynek legfontosabb célja az, hogy legalább évente egy alkalommal összehozza a profi focistákat, klubvezetőket, edzőket és játékvezetőket.

Idén első alkalommal a nagyközönség számára is nyitottá tették a rendezvényt, így a szurkolók személyesen találkozhattak kedvenceikkel. Sztárokból pedig ezúttal sem volt hiány, hiszen eljött az igazi lábtenisz-specialistának számító, sokszoros válogatott Bognár György, vagy az édesapjuk nyomdokaiba lépő, természetesen a Fradi színeiben pályára lépő Nyilasi Bálint és ifj. Nyilasi Tibor. A profik meccsei előtt a fiataloknak tapsolhatott a közönség: a Ferencváros, a Honvéd, az Újpest és a Vasas két-két csapattal vett részt a mini bajnokságban. Az elsőséget végül az Újpest Bulldogok szerezte meg, a Vasas Nachoos, a Vasas Goldball és a Honvéd Tichy előtt.

Labtenisz_profiknak_kep

A lábtenisz kellőképpen látványos, gyors, ráadásul kortól, nemtől, erőállapottól függetlenül szinte bárki, bárhol játszhatja. Nem véletlen, hogy a focisták körében ez az egyik legkedveltebb játék, nem csupán a szabad idejükben, hanem felkészülés közben, akár edzéseket követően is szívesen „lábtengóznak”.

A mostani versenyre a szokásoknak megfelelően húsz formáció kapott meghívást, a kétfős csapatok a csoportmeccseket követően egyenes kieséses rendszerben döntöttek a helyezések sorsáról. A VII. HLSZ Lábtenisz Kupát a csoportjából a Fradi mögött másodikként továbbjutó, Binder Ciprian, Vitelki Zoltán összetételű Borsodiak/Mezőkövesd vihette haza, megelőzve a Royal MTK Öregfiúkat és a Szolnoki MÁV csapatát.

Em.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia