Mindez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincsenek fedél nélküliek a kerület erdeiben: elsősorban a Kis-Sváb-hegy, a Széchenyi-hegy, a Jánoshegyi út és a Dénes utca térsége, valamint a Makkosmária, Konkoly-Thege Miklós út melletti erdős önkormányzati terület „népszerű” a fedél nélkül lévők körében.
A 2005-ös hajléktalanszámlálás szerint tizenkilencen éltek a hegyvidéki erdőkben, jelenleg alig néhányan vannak, őket várhatóan legkésőbb tavaszig sikerül elhelyezni. Más kerületekben, például a közeli másodikban, minden évben több százan próbálják meg átvészelni a telet az erdőkben, ráadásul számuk a folyamatos kiköltöztetések ellenére is nő – tudtuk meg a szóvivőtől.
A hajléktalanok jelenléte sokba kerül az erdőgazdaságnak: csak a felhalmozott hulladék elszállítása évente négy-öt millió forintos kiadást jelent, az alkalmi lakhelyeken keletkező tűzesetek pedig tízmilliókban mérhető károkat okoznak. Nehezebben számszerűsíthető, de ennél is nagyobb gondot okoz az eszmei károkozás: a fiatal növények elpusztítása, ezáltal az erdő fejlődésének visszavetése, a fertőzésveszély, a félvad kutyák tartása és a kirándulók biztonságának veszélyeztetése.
m.
A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.