Miért nem látjuk rajzaidat mostanában a Hegyvidék újságban?
– Művésztanár vagyok egy vidéki nagyváros „kisképzőjében”. A tanítás és az órákig tartó vonatozás mellett az alkotó munkára csak kevés időm és energiám marad.

A kiállított műveidből úgy érzem, érettebb, többarcú alkotó lettél, amióta nem találkoztunk.
– Szeretek egy időben több vasat tartani a tűzben. Számos téma mocorog bennem párhuzamosan. Nemrég a pécsi Ferenczy Galériában állítottunk ki ugyanebben
a formációban. Ott a korábban már általatok is ismert, embertömegekkel foglalkozó képeim kerültek a falra. Ezt a témát tartom fő vonulatomnak, mely nagyobb volumenű, a koncepciója is mélyebb, s ezért a kedvenc területem.

Nedves esti pesti út (Andrássy út)

Most viszont játékos hangulatú akvarelleket is látok itt.
– Mindháromban az esős Pest fényeinek és színeinek játékát próbáltam megfogalmazni, esti szürkületben. Innen a közös cím, „Nedves, esti pesti fények”.

Valaki megjegyezte, „Titkó úgy visz végig az esős Budapesten, hogy nem lesz lucskos a cipőd”… Térjünk át a rézkarcaidra! Más atmoszféra, habár ahogy a kiállítást megnyitó Barta Edit műkritikus mondta találóan, „Ildikó játékos, girbegurba, kacskaringó vonalakból építkező grafikáiról egy pajkos kisgyerek kacsint ránk, aki nagyot nevet a felnőttek világán”.
– Azok helyszíne többnyire Észak-Magyarország. Panelrengeteg, széles, sík aszfaltos utak, hatalmas zebra, rengeteg derékszög és szögletesség jellemezte
látvány, összességében mégis szerethetően esztétikus. A Kazincbarcika sorozatom több éve készül, abból a kedvenc három darabomat mutatom be. Aki
nem ismeri ezt a cseppet sem szép várost, annak bizarr módon romantikussá válhat a kompozíció! Erre vonatkozott különben Barta Edit megjegyzése.

Miképpen kerültél a Cinóber Csoportba?
– A Képzőművészeti Egyetemről ismerem a két alapító testvért, Osgyányi Sárát és Rózát, valamint a csoport harmadik tagját, Papageorgiu Andreát. A múlt
nyár végén az utcán véletlenül összefutottam Sárival, aki spontán felajánlotta, csatlakozzam a 2006-ban alakult Cinóber festőcsoporthoz. Megtisztelő és nagyszerű
lehetőség volt.

A Kazincbarcika sorozat egyik darabja

Miért tartod annak?
– Ők hárman főfoglalkozású képzőművészek, így nyakig vannak abban a világban, amelyre annyira vágyom. Ez a csoportosulás komoly reményt ad számomra,
hogy a jövőben én is új útra állíthatom a pályám, amelyen az alkotó munka lenne a fő irány és az általam egyébként imádott tanítás a hobbi. Ám minden kreatív ember tudja, a megújuláshoz hatalmas energia kell.

Ismerve téged, az elképzelésed már megvan az effajta megújulási folyamat esetére is.
– Természetesen. Egy társadalomkritikai sorozat lesz, amely inkább „goyásan” művészi, mint könnyed, áttetszően karikatúraszerű. Ez a tervem, remélem,
hamarosan nekifoghatok, és ez a portfolió hamarosan éppen olyan kedvelt lesz, mint eddigi rajzaim.

(Somogyvári)