hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. január 26.

Téli étkek szolid vétkek

 

A ragyogással teli, fenyőillatú ünnepek után nem mondható éppen üdítőnek a január végi szürkeség. A fakó felhők közül olykor kiküzdi magát a fátyolos nap, biztatva kedélyünket: nem sokáig tart már… A pompás karácsonyi fogásokat követően hajlamosak vagyunk koplalással tetézni lehangoltságunkat, újabban méregteleníteni, lúgosítani. Mint mindenben, itt is a visszafogottság a kulcsszó. Próbálkozzunk meg néhány új ízzel, apró ötlettel, hogy a megszokott ételeknek új karaktert adjunk, ami talán a rossz kedvünket is elűzi!

Ruccolasaláta dióval, paszternákkal

Akár kora reggel is elkészíthetjük ezt a téli salátát, a hűtőszekrényben vagy a balkonon éppen az esti hazaérkezéskor adja ki „szívét-lelkét” a korai vacsorázóknak.

Tisztítsunk meg és vágjunk falatnyi kockákra 40 deka paszternákot. Só nélküli forró vízben 8 percig főzzük puhára, majd szűrjük le, és tegyük félre. Ezután 5 deka felezett dióbelet rakjunk bele az alábbi salátaöntetbe: 2 evőkanál fehérborecetet keverjünk el 6 evőkanál extra szűz olívaolajjal. Szórjunk bele 1 mokkáskanál lehetőleg tengeri sót, 1 mokkáskanál durvára őrölt fekete borsot. Végül a salátaöntet kétharmadát öntsük rá a paszternákkockákra, és hagyjuk állni 25 percig. Egy csokor felaprított snidlinget, vagyis metélőhagymát, illetve 2 jókora marék ruccolasalátát és 10 deka fetasajtot mokkacukor nagyságú kockákra vágva összekeverünk, erre ráöntjük a maradék salátaöntetet.

A ruccolasalátát akár reggel is elkészíthetjük
A ruccolasalátát akár reggel is elkészíthetjük

Befejezésül mindkét salátát, a paszternákost és a dióst, alaposan összeforgatjuk, a találásig hűvös helyen tartjuk. Szénsavban szegény ásványvizet, 100 százalékos gyümölcslevet, esetleg egy pohárka 14 fokosra hűtött rosét igyunk hozzá.

 

A pasztinákról

A pasztinákot Európában őshonos gyökérzöldségként, a répa rokonaként ismerjük. Népies nevei: paszternák, olaszrépa, de helytelenül édesgyökérnek is emlegetik. Ennek oka, hogy gyökere és magja a petrezselyemhez hasonló ízű, csak kissé édesebb. Ugyanakkor a petrezselyemnél magasabb a tápértéke.

Bátran használjuk minden olyan ételbe, amelybe petrezselymet tennénk, csak kevesebbet, és vegyük figyelembe az édeskés ízt is. A babos ételekkel együtt különösen finom. A gyökere keményítőt, fehérjét, pektint és C-vitamint tartalmaz, a likőriparban előszeretettel alkalmazzák ízesítő gyanánt. Levelei főzelékfélék készítésére alkalmasak.

 

Spanyol churros

Farsang derekán gyors, olcsó és különleges spanyol édességet ajánlunk figyelmükbe. A mi fogalmaink szerint nem valódi fánk, hiszen nem kelt tészta, és a csörögefánkhoz is csak kissé hasonlítható, a spanyolok azonban így nevezik. Két apróságban tér el a megszokottól: a sáfrány és a zsírpapír.

Forraljunk fel egy lábasban fél liter vizet 1-1 mokkáskanálnyi sóval és sáfránnyal elkevergetve. Amint felforrt, vegyük vissza takarékra a lángot, és további keverés mellett apránként eresszünk bele 30 deka finomlisztet. Hasonlóan a dödölle- vagy a puliszkafőzéshez, egészen addig keverjük, amíg a massza elválik az edény falától. Lehúzzuk a tűzről, és hagyjuk, hadd hűljön kb. 10 percig. Ez az idő éppen elég arra, hogy habosra verjünk egy tojást, amelyet laza mozdulatokkal beleforgatunk a már langyos tésztába.

Churros – olcsó és fi nom
Churros – olcsó és finom

A zsírpapírból vágjunk ki kb. tizenötször tizenöt centis négyzeteket, majd 1 evőkanálnyi zsírt vagy vajat olvasszunk meg (még könnyebb, ha lefedett edényben, a mikróban hevítünk fel bármilyen zsiradékot, akár margarint is). Húsforgató csipesszel az olvasztott vajban merítsük meg a papírlapokat, és hideg felületre – lehetőleg fém tepsire – sorakoztassuk. Csupán annyit várjunk, hogy a vaj vagy margarin megdermedjen a lapokon.

A tésztánkat csillagcsöves nyomózsákba töltjük – ennek híján lehet vékony nejlonzacskó is, és patkóhoz hasonló kunkori formákat nyomunk ki. Ha zacskóval nyomjuk, az egyik sarkát ferdén vágjuk le. Vigyázat, a nyílás másfél centinél ne legyen nagyobb, nehogy ormótlan formákat kapjunk!

Hevítsünk fel 1 deci olajt egy serpenyőben. A zsírpapírra adagolt „tésztapatkókat” könnyedén lecsúsztathatjuk a forró olajba, s mindkét oldalát 3-5 perc alatt szép aranysárgára süthetjük. Szedjük ki papírtörlőre, és a tetejüket porcukorral meghintve, langyosan kínáljuk. Jól behűtött (12-14 fokos), félédes fehérborral tegyük kellemesebbé, például kétéves badacsonyi szürkebaráttal.

Járay Mari

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia