hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. január 26.

Vb-döntőt játszottak a kerületi floorballos lányok

 

Sikert sikerre halmoz a hegyvidéki Phoenix Fireball SE. A floorballos sportegyesület öt versenyzője legutóbb a svédországi női világbajnokságon ért el kiváló eredményt a válogatott tagjaként: a hölgyek a B-csoportban az ezüstéremig jutottak.

A kerületben működő Phoenix Fireball SE a megalakulása (2005) óta remekel a hazai floorball-bajnokságokon. A tavaly zárult idényben három országos első osztályú bajnoki címet (Ob női, U19 női, U19 férfi), egy női Magyar Kupa-győzelmet és egy harmadik helyezést (U13) ért el.

Az egyesület versenyzői a felnőtt és utánpótlás nemzeti floorball válogatottba is rendszeresen meghívót kapnak. Tavaly decemberben Svédországban a felnőtt női nemzeti válogatott öt phoenixes tag – Teleki Borbála kapus, valamint Jetzin Vivien, Radácsi Brigitta, Szarvas Veronika és Tilk Zsuzsanna mezőnyjátékos – erősítésével szerzett világbajnoki ezüstérmet a B-csoportban. Ezzel az eredménnyel eddigi legjobb eredményét érte el a magyar női csapat.

vb_dontot_jatszottak

Varsányi Zsuzsannától, a Phoenix elnökétől megtudtuk: mérkőzéseiket, edzéseiket elsősorban hegyvidéki helyszíneken tartják (Sportmax, Testnevelési Egyetem, XII. kerületi Szabadidősport Központ), de a II. kerületben (Rákóczi gimnázium) és Törökbálinton (Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola) is szoktak játszani. Jelenleg 110 igazolt versenyzőjük van, akik tizenegy országos bajnokságban (négy felnőtt, hét utánpótlás) érdekeltek. Rajtuk kívül közel harmincan űzik náluk a floorballt rendszeresen, szabadidősportként. Legfiatalabb tagjuk 9, a legidősebb 65 éves.

z.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia