hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2010. február 9.

Végre győzelem!

A kanizsaiak is megtapsolták a kosarasok első sikerét

Nem kis bravúrt hajtott végre a PEKOSI-Hegyvidék SE férfi kosárlabdacsapata. Merim Mehmedovics tanítványai ugyanis megszerezték első győzelmüket ebben a szezonban, méghozzá a jóval erősebb együttesnek számító Kanizsa KK ellen.

Szerencsét hozott a tizenhármas szám a XII. kerületi kosarasoknak. A PEKOSI-Hegyvidék SE tizenkét vereség után fogadta a Kanizsa KK-t, és a tabellán elfoglalt helyezések alapján nem sok jóra számíthatott az NB I/B Nyugati-csoportjának utolsó helyén szerénykedő csapat.

A vendégeket mintegy 40-50 lelkes szurkoló kísérte el, akik kellően forró hangulatot teremtettek a hegyvidéki Sportmaxban. A csoport harmadik helyén tanyázó nagykanizsaiak igyekeztek is meghálálni a lelkes drukkerek támogatását, az első negyed után kilenc ponttal vonulhattak pihenőre.

Vegre_gyozelemA folytatásban aztán Beák Gábor vezetésével elkezdett kapaszkodni a hegyvidéki csapat, és a második tíz perc olyannyira jól sikerült, hogy a szünetben már csak három pont volt a hátránya. A korábbi mérkőzések alapján ekkor kezdhettünk aggódni a PEKOSI-ért, hiszen ebben a szezonban a Mehmedovics-legények rendre elszúrták a harmadik negyed elejét. Ennek pedig nagy szerepe volt abban, hogy valamennyi meccsüket elvesztették.

Most azonban odafigyeltek a hazai játékosok, és ha nem is nyerték meg ezt a szakaszt, de tartották a lépést, s Szobi Dániel, Bús Milán, valamint Béres Dávid teljesítménye is feljavult. Beák szinte minden alkalommal nagyszerű helyzetekből dobhatott, köszönhetően társai remek támadójátékának. Mivel a huszonhét éves játékos összességében remekül célzott, így a PEKOSI a záró felvonásban megkezdte a felzárkózást.

A hajrá aztán olyan jól sikerült, hogy a végén 90–88 állt az eredményjelzőn, ami azt jelentette: a fiatal gárda megszerezte első győzelmét a szezonban. A meccs hőse, Beák Gábor harmincegy pontig jutott. A hegyvidékiek remekül játszottak, amit mi sem bizonyított jobban, mint hogy a negyedik negyedet követően a „hangulatfelelős” nagykanizsai szurkolók is megtapsolták őket.

Ck

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia