![]() |
A heti turnus alapára az önkormányzati fenntartású iskolába járóknak 1920 forint, a más iskolából érkezőknek 6255 forint. Napi 200 forintba kerül a busz, amely reggelente nyolc órakor indul a Németvölgyi Általános Iskolától a táborba, és fél ötkor érkezik vissza a gyerekekkel. A szociálisan rászorulók az iskolai napköziben kapott kedvezményeket a táborban is igénybe vehetik, például a háromgyermekes családok ötvenszázalékos kedvezményt kapnak az étkezési díjból. Akár egy napra is be lehet fizetni – a napidíj a buszköltség nélkül alapesetben 384 forint –, de a gyerekek jellemzően egy hetet maradnak. Akadnak olyanok is, akik több hétig, vagy akár az egész szünidőre a tábor vendégei. A legtöbben júniusban és július elején vannak, augusztusra a szabadságolásokkal párhuzamosan csökken a létszám, majd az iskola előtti napokban újra nagyobb a kihasználtság. Az első osztályosoktól tizennégy éves korig várják a gyerekeket, de a tapasztalatok szerint hosszabb időre főleg az alsósok mennek, a nagyobbak inkább a társaság kedvéért töltenek el néhány napot a táborban.
![]() |
Állandó programként hétfőn Gonda Márta természetes anyagok felhasználásával tanítja nemezelni, bőrözni, csomózni a gyerekeket, míg keddenként a környezet adottságait kihasználva kirándulásokat szerveznek a környék erdeibe. Kedvelt célpont az Anna-rét, Normafa vagy a gyermekvasút. Csütörtökön a Jókai Klub jóvoltából filmvetítésre hívják a táborozókat, míg a péntek a jutalmazás napja. Ilyenkor nevelők értékelik az elmúlt hetet, és apró ajándékokkal kedveskednek a gyerekeknek.
mm
Aki jelentkezni szeretne a Fülemile Napközis Táborba, augusztus 17-ig megteheti a 395-8020-as tábori telefonszámon.
A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.