Utálom a hétfőket. Különösen az első őszi jellegű, esős-borús, szomorú típusút. Ilyenkor csak aludni és enni lehet. Aludni – talán – azért mégsem illik fényes (illetve inkább: borús) munkanapon, na de a firkászélet egyik előnye, hogy legalább az evést, az étteremvizitet megengedi.

Ilyenkor valahogy csakis halászlé jöhet szóba. Ebben a „műfajban” jó a helyzet a kerületben. Az Ezüstponty vendéglőben például van szegedi, bajai, tiszai is. No, én cifráztam, erdélyi csorba típusút kértem. Kicsi bográcsban érkezett a tárkonyos, tejfölös zöldséggel és hallal főzött leves, amely egyesíti a halászlét a tárkonyos, citromos, pikáns leves örömeivel. Hozzám hasonló, egészségtudatos táplálkozási irányultságúak számára az is nagy előny, hogy kenyeret sem kell hozzá enni, úgy jó, ahogy van. A szegedi halászlét is pici bográcsból kanalazza a vendég, kérésünkre jelentősebb dózisú belsőséggel megrakva.

Utána fagyival dúsított somlói a menü, hab nélkül – nem a munkaebéd-társ vonalai, inkább gyomorérzékenysége miatt. A diétás jelleg nálam az előételek sorában helyet foglaló, tehát kis dózisú „fokhagymás juhsajt salátaágyon” képében mutatkozott meg. Az étlap egyébként a halászleveken kívül is igen tartalmas, szinte mindenféle étel megtalálható rajta, s a kipróbáltak alapján feltételezhető, hogy az előállításukkal sem lehet nagy baj.

A kinti borongós idő hatására a benti kályha kellemes meleget sugárzott, a pincérek is kedvesek voltak, sőt, szemük sem rebbent a fent említett egyéni kívánságok hallatán, az ételek pedig ezeknek megfelelően érkeztek.

Ebéd után úgy tűnt, nincs is sok hátra a hétfőből, és mintha az ég is derülőben lenne…

Barabás Juli