A korábban már méltatott Paulaner mellett nemrég nyílt egy olasz étterem. A neve alapján rokonságot véltem felfedezni az Alkotás utcai, szintén már „bevizsgált” és e helyütt dicsért trattoriával. A viszonyra nem derült fény, a MOM-Parkos olasz pozitívumaira annál inkább.
Már az étlap is igazán olaszosnak tűnt, s ezt a kellemes érzést a háttérzene, valamint az ásványvizek eredeti jellege is erősítette. Az étlap csodálata sokáig tartott, hiszen a 32 fajta pizza és 33-féle tészta mellett örömmel fedeztem fel a ristretto nevű, a kávé lényegét, aromáját tartalmazó, méregerős, igazi olasz kedvencet. A választásnál, némi előítélettel, a tengeri csodákat tartalmazó ételeket majdnem kizártam, mert bár alig tudok nekik ellenállni, a hazai tapasztalat mégsem kielégítő, inkább tengerrel rendelkező országot gondolok ebben a műfajnak megfelelőnek.
A Minestrone és a Tortellini in Brodo (erőleves tortellinivel) levesek után a Farfalle Moscovita nevű, lazacot, kaviárt és tejszínt remekül elegyítő tésztát feleztünk Quattro Formaggi (négy sajtos) pizzával, amelynek vegetáriánus jellegét némi pármai sonkával oldottuk. A pizza olaszországi vékonyságú, a tészta pedig megfelelő (al dente) állagú, a sugo kifejezetten remek volt.
A MOM-Parkban lévő olasz étterem jól vizsgázott, így „igen” a felelet a címben feltett kérdésre.
Barabás Juli
A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.