A korábbi gyakorlattól eltérően a jövőben nem az ügyfeleknek, hanem a biztosítóknak kell beszerezniük a bónuszigazolást, illetve a szükséges kártörténeti adatokat, ha valaki hozzájuk viszi át kötelező felelősségbiztosítását. Ráadásul ameddig a biztosító nem szerzi be az adatokat, köteles az alapdíjas A00 bónuszbesorolást felajánlani az eddig ilyen esetekben alkalmazott málusz 4-es kategória helyett.
Fontos tudnivaló ugyanakkor, hogy az új szabályok kizárólag a biztosítóváltás időszakára vonatkoznak, az év közben vásárolt autók esetében az ügyfélnek a jövőben is magának kell beszereznie a papírokat. Újdonság még, hogy a biztosító a káresemény bejelentését követő három hónapon belül köteles kártérítési javaslatot tenni, míg a kötelező biztosítás szüneteltetését ezentúl motorkerékpárokra is kérheti a biztosítás alanya.
Az EU-szabályozásnak megfelelően bővül a Kártalanítási Számla terhére kifizetendő biztosítási események köre. E szerint amennyiben egy ismeretlen jármű okoz halálesetet vagy súlyos személyi sérülést, a Magyar Biztosítók Szövetsége által működtetett alap nemcsak a személyi sérüléssel kapcsolatos, hanem a dologi károkat, például a vétlen járműben keletkezett károkat is megtéríti.
(M)
A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.