hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Gesztenye Napok 2014 előzetes

Vissza_hozzak_a_nyarat

Visszahozzák a nyarat

A nyár, a turistákkal, nézelődőkkel teli város képe, élete elképzelhetetlen jókedvű utcazenészek nélkül. A Pécsről érkező Band Of StreetS ezt a hangulatot hozza el a Gesztenyés kertbe.

– Ebben a formában 2011 óta létezik az együttes, amely a New Orleans-i hagyományokat követve jött létre – meséli Fűzy Máté zenész. – Kizárólag akusztikusan, csak fúvós és ütős hangszereken, színpad és hangosítás nélkül játszunk. Repertoárunk a kilencvenes évek retro slágereitől a mai zenékig terjed, a hangulat, amit létrehozunk, leírhatatlan.

Tavaly a Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségdíjasai és ugyancsak 2013-ban a Zalakarosi Utcafesztivál szakmai díjasai lettek, az idén pedig a velvet.hu Kalap Kabát című utcazenész-tehetségkutatójának megosztott első helyét nyerték el. Hamar meghódították a közönség szívét is.

– A hangosítók azt szeretik bennünk, hogy nem kell velünk foglalkozni, a szervezők azt, hogy velünk akkor is tudnak számolni, ha mindent elmosott egy vihar, az emberek pedig azt, hogy köztük vagyunk, és együtt bulizunk.

Akik mégsem ismerik az együttest, azok számára mi a legfontosabb néhány mondat, amivel a zenekart jellemezné?

– Techno zenét játszunk akusztikusan. A retro disco mellett még régebbi magyar számokat, filmzenét is előadunk, valamint néhány szvingslágert a húszas évekből.

Mennyire népszerű ma Magyarországon ez a műfaj?

– Elég új keletű dolog, úgy látom, még csak most kezd elterjedni, de nagyon jó a fogadtatása. Élő műfaj, ott történik az emberek szeme előtt, így teljesen új élményt nyújt. Emellett alapjaiban változtatja meg az utcazenéről alkotott képet.

Kik a hallgatóságuk?

– A totyogó kisgyerektől a nyugdíjasig gyakorlatilag mindenkit. Nemrég Balatonfüreden egy idősebb úr azt kérte, játszunk jazzt, mert ő csak azt szereti, de aztán a retro disco-slágerekre is táncoltak, annak ellenére, hogy a társaságban csípőprotézises emberek is voltak. Mindenkit magába szív ez a dolog.

Milyen műsort hoznak a Gesztenye Napokra?

– Szvingeket, egyvelegeket a kilencvenes évek és napjaink slágereiből. Reméljük, itt is jól fogad majd bennünket a közönség.

 Mennyire ismerik a hegyvidékieket?

– Tekintettel arra, hogy sajnos igen kevés fellépésünk van Budapesten, azt kell mondjam: még semennyire. Ezért is várjuk nagyon a szeptember huszonnyolcadikát.

Mire készülnek mostanában?

– Sajnos vége a nyárnak, egyben az általunk képviselt műfaj szezonjának is. Az előttünk álló időszakban sokat dolgozunk, ugyanis évről évre új műsorral próbáljuk megörvendeztetni a nagyérdeműt. Persze, azért már alakulnak a programok, például elképzelhető, hogy újra tiszteletünket tesszük Isztambulban, tervben van egy pünkösdi turné Németországban, valamint nagy az esély rá, hogy jövőre kijutunk a Ferrara Buskersre, Európa legnagyobb utcazene-fesztiváljára.

„Trombita, harsona, tuba, mellophone, szaxofon, némi dob, kilenc életvidám fiatal, jól csengő zenék átiratai és egy utca. Nem is kell más egy jó kis fiesztához, hiszen a hallgatóság jön magától is. A két éve alakult pécsi Band Of StreetS pillanatok alatt képes jókedvre deríteni bárkit” – jellemezték a zenekart egy nemrég megjelent interjúban. Kik alkotják a bandát?

– Talán természetes, talán nem, de mi nem ebből élünk, munka mellett hódolunk a szenvedélyünknek. Vannak közöttünk profi zenészek, zenész-tanár emberek, zenetanárok, de még egy földrajz szakos hallgató is az együttes tagja. Most kezd kialakulni a véglegesnek szánt felállás, korábban sokat formálódott az együttes. Óriási áldozatot követel ugyanis a tagoktól, hogy az egész napos munka után eljöjjenek próbálni, fellépésekre utazzanak. Nem hiába: ez egy igazi nyári műfaj…

Apróhirdetés

Apróhirdetés-feladás kényelmesen otthonról, a nap 24 órájában már 2 partnerünkön keresztül.

Kedves Hirdetőink!
Hirdetési szándékuk esetén az alábbi linken részletesen tájékozódhatnak a XII. kerületi lap, a Hegyvidék újság:

- hirdetési árairól és kedvezményeiről,

- a megrendelhető hirdetési felületekről,

- technikai paraméterekről

- lapzárták és megjelenések időpontjairól.


A Hegyvidék újság 2019. évi hirdetési tájékoztatója