hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Hegyvidéki Napok 2018

Tobbnemzetisegu_kulturkinccse_emelt_nepzene

Többnemzetiségű kultúrkinccsé emelt népzene

Hogy furfangos lesz-e a Góbé, vagy sem, azt nem tudhatjuk előre, de abban biztosak lehetünk, hogy rendkívül szórakoztató produkciót hoz a zenekar a Hegyvidéki Napokra.

A Góbé 2007 novemberében alakult Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjaiból, akik később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatták klasszikus és népzenei tanulmányaikat. Az együttes már a kezdet kezdetén belevetette magát a budapesti underground táncházas/folkéletbe, és a következő néhány évben számtalan klubban, népzenei, néptáncfesztiválon szerepelt. Feltett szándéka, hogy a népzene – mint többnemzetiségű kultúrkincs – a hazai és nemzetközi könnyűzenei paletta szerves részévé váljon.
A brácsákat, hegedűt, kobozt és gitárt megszólaltató Timár Márton azt ígéri, változatos műsorukban régi és új dalokat egyaránt hallhatunk: „Az együttes dallam- és szövegvilága a Kárpát-medencei népzenéből merít. Minden dallamnak más hangulata van, így mindig másképp nyúlunk a dalokhoz. Elég színes a paletta. A pop, rock, klasszikus zene és még sok zenei stílus mind megjelenik egy-egy számban. A zenekar alapító tagjainak azt a sokszínűségét szeretnénk képviselni, ami a későbbiekben még jobban kiteljesedett. A zenénk talán árulkodik is erről.”
Régi ismerősként köszöntheti majd a Góbét a budai közönség.
„Játszottunk már párszor a környéken, mindig jó hangulat volt! – meséli Timár Márton. – A koncertre mindenkit szeretettel várunk, hiszen a zene mindenkié. Az a célunk, hogy mindenki jól érezze magát, a dalokat együtt, közösen énekeljük. A Hegyvidéki Napok után sem pihenünk, szerencsére sok felkérésnek kell eleget tennünk. Van egy kiemelt helyszínünk a Világfi Fesztivál – ez a mi saját kis házi fesztiválunk! Több napig együtt lehetünk a közönségünkkel, közösen muzsikálunk, nyaralunk.”

Apróhirdetés

Apróhirdetés-feladás kényelmesen otthonról, a nap 24 órájában már 2 partnerünkön keresztül.

Kedves Hirdetőink!
Hirdetési szándékuk esetén az alábbi linken részletesen tájékozódhatnak a XII. kerületi lap, a Hegyvidék újság:

- hirdetési árairól és kedvezményeiről,

- a megrendelhető hirdetési felületekről,

- technikai paraméterekről

- lapzárták és megjelenések időpontjairól.


A Hegyvidék újság 2019. évi hirdetési tájékoztatója