hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 7. szám

Ajándék festék kerületszépítéshez

Több mint háromszáz liter festéket ajánlott fel a Trilak festékgyár a hegyvidéki önkormányzatnak, hogy segítse a kerületi parkok és intézmények területén található játszóeszközök, kerti felszerelések, kerítések felújítását. A cég által kezdeményezett kerületszépítő akció a napokban a svábhegyi Eötvös József parkban vette kezdetét, ahol Pokorni Zoltán polgármester lemázolta a kerítés egy részét, illetve kicserélte a játszótéri rugós hinták elkopott ülőrészeit (képünkön).

Ajándék festék...

A kerület vezetője köszönetet mondott a festékgyárnak, illetve Bessenyey Johannának, aki a cég munkatársaként és hegyvidéki lakosként a felajánlás közvetítője volt. Pokorni Zoltán közölte: idén az önkormányzat parkfenntartásra és -felújításra 150 millió forintot tud költeni. A kerület takarítására, rendbetételére 70 millió forint jut, ezen belül faültetésre és pótlásra 28 millió forintot szánnak. Hegyvidék összképének javításához nagyban hozzájárulnak az intézményfelújítások is – erre a célra 350 millió forintot különített el az önkormányzat, amit további 275 millió forinttal egészít ki az Európai Unió (a pályázati úton nyert uniós pénzt a Tamási Áron iskola rekonstrukciójára fordítják).

A polgármester jelezte, hogy a Föld Napjához kapcsolódóan, április 19-én tavaszi nagytakarítási program kezdődik, amelyre minden önkéntest várnak. A takarításhoz zsákot, kesztyűt, konténert az önkormányzat biztosít.

-z-

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia