hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 1. szám
Aprókkal a sérült gyerekekért
Elsőként Pokorni Zoltán polgármester dobta be apróit

Aprókkal a sérült gyerekekért

A Magyar Nemzeti Bank március elsején bevonja a készpénzforgalomból az egy- és kétforintos érméket, ezért érdemes azokat mielőbb felhasználni – például jótékony célra fordítani. A hegyvidéki önkormányzat és a CIB Bank egy halmozottan sérült gyerekeket gondozó intézmény megsegítésére indított akciót.

„Egy forint egy jobb élet reményében” címmel jótékonysági kampányt indított a hegyvidéki önkormányzat a CIB Bank támogatásával. A márciusig tartó akció során a kerületben működő Vakok Batthyány László Óvodájának, Általános Iskolájának gyűjtik a bevonásra kerülő 1 és 2 forintos érméket. A gyűjtéshez egy-egy nagyméretű gömböt helyeztek ki a polgármesteri hivatal épülete előtt, illetve a MOMPark Bevásárlóközpontban.

A hivatal előtt felállított gömbbe elsőként Pokorni Zoltán polgármester dobta be apróit, aki a kampányindító eseményen arra kérte Hegyvidék lakóit, vigyék el egy- és kétforintosaikat, hogy az érmék ne a fi ókok mélyén kallódjanak el, hanem egy jó ügyet szolgáljanak. A polgármester közölte: az önkormányzat minden egyes forinthoz, amelyet a polgárok felajánlanak, még egyet hozzátesz.

A karitatív akciót támogató CIB Bank kommunikációs igazgatója, Bognár Károly kifejtette: a nagyvállalatok társadalmi felelősségvállalásáról ma gyakran beszélnek, így erről sokan azt gondolják, hogy csak egy múló divat, „átmeneti lelkiismeret-furdalás”. A CIB azonban komolyan hiszi azt, hogy a nagyvállalatok csak kiegyensúlyozott társadalmi környezetben tudnak működni, s ennek érdekében nekik is tenniük kell.

„Az életet azért kaptuk, hogy növekedjünk a szeretetben” – idézte Fehér Anna, a Vakok Batthyány László Óvodájának, Általános Iskolájának igazgatója egy siket-vak gondolkodó, Keller Helén szavait, utalva az adakozás cselekedetének jelentőségére. Mint mondta, az aprók is sokat jelentenek, hiszen a „tenger is cseppekből áll, és hatalmas dolgokat tud véghez vinni”.

Az igazgatónő beszámolt arról, hogy az országban egyedülálló módon foglalkoznak látás- és mozgássérült, illetve értelmileg sérült fiatalokkal a gyermekotthonban, ahol szeptemberben ünnepelték az intézmény fennállásának huszonötödik évfordulóját. Jelenleg ötvenhét – köztük tizenöt tartós nevelésben lévő – gyermeket gondoznak. A halmozottan sérültek fejlesztését, oktatását, nevelését gyógypedagógusok, gyógytornászok, konduktorok és más szakemberek segítségével végzik – szép eredményekkel.

Mint az igazgatónőtől megtudtuk, a felajánlott forintokat az intézmény mindennapi működési nehézségeinek leküzdésére fordítanák. Szeretnének vásárolni egy aggregátort, amely a gyakori áramszünetek idején is biztosítani tudná a lift működését – így nem kellene ölben cipelni a mozgássérült gyerekeket az emeletek között.

-z-

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia