hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 1. szám

Életmentő mentősök

A hegyvidéki önkormányzat ezúton is szeretné kifejezni elismerését és köszönetét Siklósi Gábor mentő szakápolónak és Péter Ferenc mentő gépkocsivezetőnek, akik lelkiismeretessége és találékonysága megmentette egy kétéves kislány életét. Az esetről szóló beszámolók megjelentek a médiában, de nem árt még egyszer felidézni a történteket.

December 7-én, pénteken este hat óra körül fürdetés közben a kétéves Aliz elvesztette az eszméletét, leállt a légzése és a keringése. A család telefonhívása az Országos Mentőszolgálat XII. kerületi, Alkotás utcában levő Budai Mentőállomására futott be, ahol éppen nem volt bevethető szabad kocsi, ezért a két, egyébként akkor szolgálaton kívüli, fiatal mentős motorra ült, és két perc múlva már a helyszínen volt. Felszerelés nélkül, szó szerint a két kezükkel hozták vissza és tartották életben Alizt, amíg tizenhét perc múlva megérkezett a gyermekmentő, amellyel a Heim Pál kórházba szállították a kislányt.

Életmentő mentősök

Önkormányzatunk a maga szerény eszközeivel ezért ismételten szeretné kifejezni elismerését és köszönetét a két fiatal szakembernek és a Budai Mentőállomásnak. Tudomásunk szerint a mentőállomáson az internet megfelelő számítógép híján korlátozottan használható, ezért Hegyvidék önkormányzata egy megfelelő minőségű laptop felajánlásával kívánja javítani az állomás dolgozóinak munkakörülményeit.

Pokorni Zoltán polgármester

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia