hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 3. szám

Életveszélyes az elhanyagolt fűtőkészülék

Nemrég szén-monoxid-mérgezést kapott egy házaspár a Galgóczy utcai otthonában. A férfi a helyszínen meghalt, a feleségét súlyos állapotban szállították kórházba. Az eszméletlen házaspárra rokonaik találtak rá lakásukban, ők riasztották a mentőket és a tűzoltókat is. Az elsődleges szakértői vélemények szerint a cirkofűtőberendezés meghibásodása okozhatta a mérgezést.

A szén-monoxid-mérgezések 80-90%-a a fűtőkészülékek elhanyagoltságából ered – mondta el az eset kapcsán érdeklődésünkre a Fővárosi Kéményseprő-ipari (FŐKÉTÜSZ) Kft. I–XII. kerületi kirendeltségének vezetője. Tősér László hangsúlyozta, a gázzal működő fűtőberendezéseket évente egyszer javasolt áttisztíttatni. Fontos, hogy ne csak az úgynevezett égőtálcát, hanem a kazán egészét tisztítsa ki szakember. Mivel a nyílt égésterű készülékek a lakás levegőjét használják fel, így a benti port, koszt, vagy akár az otthon tartott kutya, macska lehullajtott szőrét is megszűrik, s ez ráég a kazánra. A lamellák közé égő korom – eltömítve az égéskor keletkező füstgázok útját – égéstermékvisszaáramlást idézhet elő.

A nyílt égésterű készülékek esetében további veszélyforrás, ha rosszul szellőzik a lakás – például a nyílászárókat légmentesen leszigetelik, vagy olyan elszívó ventillátort helyeznek el engedély nélkül a lakásban, ami képes a kéményből visszaszívni a távozó égésterméket. Minthogy légmentesen záró ajtókat, ablakokat egyre több helyen építenek be, ilyen esetekben ajánlott a nyílt égésterű berendezést zárt égésterűre cserélni, amely nem a lakásból, hanem kívülről veszi fel az égéshez szükséges oxigént.

Tősér László kiemelte, a fűtőkészülékek mellett a kémények rendszeres ellenőrzése is elengedhetetlen, és a szükséges javításokat tanácsos mielőbb elvégeztetni. A kirendeltségvezető felhívta a figyelmet: amennyiben kéménybélelést végeztetnek a lakók, ügyelniük kell arra, hogy a kivitelező a FŐKÉTÜSZ engedélyével együtt adja át munkáját. Mindaddig, amíg ez az engedély nincs meg, érdemes visszatartani a kivitelezésért járó díj egy részét.

(z)

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia