hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 5. szám

Falfirka-eltávolító gyorsszolgálat indul

Az önkormányzat külön támogatási keretet kíván létrehozni a társasházak graffitimentesítésére. A megtisztított és védőbevonattal ellátott falfelületeken újból megjelenő firkálmányokat 24 órán belül eltávolítanák.

A tavasszal megjelenő 2008-as társasházi pályázat ismét prioritásként fogja kezelni az utcai homlokzatok felújítását, és ennek keretében a földszinti részek antigraffi ti anyaggal történő kezelését – közölte Kovács Lajos Attila, az önkormányzat városüzemeltetési irodájának vezetője a kerületi közös képviselők fórumán. Az irodavezető jelezte: a társasházi pályázat egyik idei újítása, hogy a homlokzatfelújítási támogatás két éven át, két részletben is folyósítható lesz akkor, ha a terveztetés, az engedélyek beszerzése, illetve az egyéb kapcsolódó munkák időigényessége miatt a kivitelezés csak a következő naptári évben valósítható meg. Akárcsak tavaly, várhatóan idén sem kell építési engedélyt csatolni a pályázat benyújtásakor, ezt azonban a későbbiekben mindenképpen be kell szerezni, különben az elvégzett munkák után nem folyósítható a megítélt támogatás.

Falfirka-eltávolító gyorsszolgálat indul
Az Alkotás utca kedvelt célpontja a graffitizőknek

A hagyományos társasházi pályázat mellett az önkormányzat külön pénzügyi keretet is biztosít majd a falfirkák eltüntetésére. Kovács Lajos Attila beszámolt arról, hogy a lakóközösségek a graffitik eltávolítására és a megtisztított falfelületek védőanyaggal történő bevonására az igazolt költségek 50%-ának erejéig kérhetnek kerületi támogatást. A tervek szerint a rendbe tett és antigraffiti-bevonattal ellátott falfelületek épségére a továbbiakban egy, az önkormányzat által megbízott szolgáltató vigyáz majd, amely bejelentésre 24 órán belül lemossa az újabb firkákat.

Mint megtudtuk, a városüzemeltetési iroda munkatársai a graffitizők által leginkább kedvelt útvonalakon, az Alkotás utcában és a Böszörményi úton felmérték az utcai homlokzatok állapotát, és kiszámolták, hogy nagyjából húszmillió forint szükséges azok rendbetételéhez. Ebből az összegből helyenként a homlokzat megerősítése is elvégezhető, ami mindenképpen szükséges a műgyantabázisú védőanyag felvitele és a későbbi tisztíthatóság szempontjából.

Az irodavezető elmondta, ha egy-egy környéken rendszeressé válik az azonnali graffitimentesítés, szinte biztos, hogy a rongálók eltűnnek onnan, hiszen nem tudnának maradandót alkotni, „műveiket” nem látná senki. Jó példa erre a második világháborús emlékmű esete: korábban többször is festékkel rondították össze a Böszörményi úti mementót, ám miután ellátták azt védőbevonattal, a rongálások is fokozatosan megszűntek, mert a festékanyagot szinte pillanatok alatt le tudják mosni a szoborról.

z.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia