hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 19. szám

Intézményfelújítások kerületszerte

A költségvetési támogatások jelentős csökkentése és a kerület számára kedvezőtlen kormányzati döntések ellenére Hegyvidék önkormányzata mintegy 140 millió forintot szánt idén az intézmények nyári felújítására.

Az Arany János Általános Iskola és Gimnázium 44 millió forintos homlokzatfelújítása jelentette a legnagyobb beruházást (erről ugyanezen az oldalon olvashatnak bővebben). 2005-ben az életveszélyessé váló, meglazult vakolatot távolították el, majd a következő évben került sor az újravakolásra. Az idei rekonstrukció már szépészeti beavatkozás volt, ennek keretében kapott új színt az épület. Megkezdődött az iskola díszkivilágításának kiépítése, aminek eredményeképpen Buda egyik karakteres színfoltjává válik a város több pontjáról látható épület. A tervek szerint hamarosan a Kós Károly iskola is hasonló díszkivilágítást kap.

Szinte mindenhol végeztek kisebb-nagyobb felújításokat, negyvenmillió forint jutott az intézmények nyílászáróinak korszerűsítésére. Az Arany János Gimnázium kivételével valamennyi intézményben elkészültek a munkákkal szeptember elsejére. Még az idei esztendőben megkezdődik a Mackós Óvoda bővítése: negyvenmilliós beruházással a használaton kívüli, nagy belmagasságú kazánházból szociális blokkokat alakítanak ki. Minden bizonnyal nagy sikert arat majd a XII. Kerületi Művelődési Központban megvalósult korszerűsítés. A színházterem valamennyi széke az eredeti, 1952-es állapotoknak megfelelő, kényelmes, új szerkezetet és borjúbőrborítást kapott.

Az ősz folyamán jelentős parkfelújítási munkálatokba kezd az önkormányzat. Ennek keretében automata öntözőrendszert telepítenek a frekventált zöldfelületeken.

mm

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia