hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 3. szám

Isten veled, Jenő!

Isten veled, Jenő!

Gyászolunk: 64 éves korában végleg eltávozott közülünk dr. Müllner Jenő Aranytollas újságíró, sajtótörténész, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria igazgatója, a Hegyvidék lap egykori főszerkesztője.

Amikor 2006 nyarán felállt a főszerkesztői székből, hogy immár nyugdíjasként átmenjen a Beethoven utca másik oldalára, a helytörténeti gyűjteményhez, nyugodtabbnak látszó munkakörbe, elvitt egy darabot a szívünkből. De tudtuk, bármikor átsétálhatunk hozzá egy kis magánbeszélgetésre. Most hiába keressük… Nem sejtettük, hiszen ő sem készült rá, hogy az élet ilyen gyorsan és váratlanul elengedi majd a kezét – talán mert „odaát” is szükség van arra, amit ő tudott.

Újságírással már régóta foglalkozott, és ebbéli tehetsége a rendszerváltást követően teljesedett ki. Neve először az 1991. júniusi Hegyvidék lapszámban szerepelt az impresszumban, ezután tizenöt évig irányította az újságot. Erkölcsi tisztasága és objektív szerkesztői elvei miatt tisztelték őt. A hegyvidéki polgárok szolgálatát tekintette feladatának, arculatot adott a kerület lapjának, mind formájában és tartalmában, mind munkatársi gárdájában. Irányítása alatt a Hegyvidék többgenerációs szellemi műhellyé vált, számos újságíró pályája indult itt.

Büszkék vagyunk az örökségre, amelyet Jenő ránk hagyott, s amelyet főszerkesztőként, barátként belénk nevelt, mert ő is büszke volt ránk, akik a munkáját részben kiteljesítettük. Mi még akkor is halljuk hangját, rekedtes nevetését, látjuk figyelő tekintetét, ha ez már csak bennünk játszódhat le, akik ismertük, szerettük, tiszteltük őt.

Isten veled, Jenő!

Müllner Jenő végső búcsúztatása február 27-én 11 órakor a Fiumei úti temetőben lesz.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia