hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 19. szám

Kenyérszentelés a biopiacon

Különleges programok várták a vásárlókat a hegyvidéki biopiacon szeptember első napján: kenyérszentelés és lecsófőző-verseny színesítette a szokásos hétvégi vásár kínálatát. A szervezők ez alkalommal is gondoltak a rászorulókra, a Fejlesztő Napközi Otthongondozottjai egészséges bioélelmiszereket kaptak ajándékba.
Kenyérszentelés a biopiacon
A Csörsz utcai biopiacon szeptember elsején tartották az új kenyér ünnepét: az új búzából készült első kenyeret Vigyázó Miklóskanonok szentelte fel. Az érdeklődők a felszentelés aktusát követően nyomban megkóstolhatták Olé Sándor piszkei bio-pékmester helyben sütött új kenyerét, valamint Hubai Imre karcagi cipóját.

Aki a kenyérsütés mellett az ízletes lecsó készítésének tudományára is kíváncsi volt, a lecsófőzőverseny résztvevőitől leshetett el egynéhány fortélyt: a gasztronómiai vetélkedőn Schaff er Erzsébet, a Nők Lapja újságírója, valamint Németh István, Budaházi Antal, Gódor Antal, Frühwald Ferenc, Terjék Miklós és Rózsa Péter biotermelők mérték össze tudásukat.

A termelők egyébként nemcsak a lecsó főzésében, hanem jótékonykodásban is jó példával jártak elöl. A biopiac árusai Hegyvidék önkormányzatával közösen bioélelmiszereket ajándékoztak a kerületi Fejlesztő Napközi Otthonnak. Az ajándékkosarakat Lovas Pál alpolgármester és Czeller Gábor, a Magyar Biokultúra Szövetség elnöke adta át az intézmény gondozottjainak. Sándorné Erdélyi Judit, a napközi otthon vezetője lapunknak elmondta: az ajándékba kapott élelmiszerek egy részét intézményük tankonyhájában kívánják felhasználni, ahol életvezetést, sütést-főzést oktatnak. A portéka másik részét szétosztják, a gondozottak haza is vihetnek egy-egy csomaggal az egészséges biotermékekből. 

-z-

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia