hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 7. szám

Már vihetőek zsákok a nagytakarításhoz

Április 19-ére, szombatra hirdette meg a hegyvidéki önkormányzat a kerületi nagytakarítást, ám a közterületi szemétszedéshez szükséges zsákok kiadása már lapzártánkkor megkezdődött – tudtuk meg Péchy László képviselőtől, az esemény egyik főszervezőjétől. A képviselő jelezte: a szemeteszsákokat a Böszörményi út 20–22. számú irodaház portáján, illetve 19-én, a takarítás napján a polgármesteri hivatal épülete előtt felállított standnál is át lehet venni. A zsákokba gyűjtött közterületi szemét elszállítását az önkormányzat – bejelentésre – néhány napon belül elvégzi.

Péchy László érdeklődésünkre elmondta: a kerület által szervezett tavaszi nagytakarításon részt vevők száma a kezdetek, 2003 óta évről évre nő, és remélik, az idén még több önkéntessel találkoznak. Bizakodásra adhat okot, hogy már számos lakóközösség és lokálpatrióta szervezet jelezte részvételi szándékát. A takarítási akcióhoz iskolák is csatlakoznak – a tervek szerint a diákok már április 18-án nekikezdenek a munkának.

z.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia