hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 6. szám

Sebességet is mérhetnek a közterület-felügyelők

Egy decemberi kormányrendelet értelmében májustól a közutak kezelői – Budapesten a kerületi és a fővárosi önkormányzatok – is mérhetik az autók sebességét. A főutakon várhatóan az egyre több jogkört kapó közterület-felügyelet üzemelteti majd a traffipaxokat.

Még nem tudni, a kerületek élnek-e a lehetőséggel, a főváros azonban minden bizonnyal a közterület-felügyeletet bízza meg a traffi paxok üzemeltetésével és a bírságolással. Májustól a tervek szerint legalább ötven sebességmérőt helyeznek ki a fővárosi kezelésű utakon. A szolgálat hatásköre folyamatosan bővül, januártól kettő helyett már öt szabálysértési kategóriában adhatnak büntetőpontokat a közterületesek, akik akár húszezer forintos közigazgatási bírságot is kiróhatnak a szabálytalankodókra.

Természetesen lehetőség van jogorvoslatra, ebben az esetben a rendőrség szabálysértési osztályára kerül az ügy. Két büntetőpontra számíthatnak a közlekedési táblák jelzéseit figyelmen kívül hagyó, illetve kereszteződésben az úttestek szélének metszéspontjától számított öt méteren belül parkoló autósok. A vasúti átjáróban, gyalogos-átkelőhelyen vagy ezek közvetlen közelében, bicikliúton, valamint útkanyarulatban hagyott autók gazdái négy büntetőpontot kapnak. Szintén négy pont jár azoknak, akik autójukkal jelzőtábla vagy fényjelzőkészülék észlelését akadályozzák.

A sofőr távollétében kiszabott bírságot az idei évtől az APEH hajtja be, így várhatóan jelentősen javul az elmúlt években alig negyvenszázalékos fizetési hajlandóság. Már folynak az egyeztetések a hatósági jogkörrel rendelkező közterület-felügyelet feladatainak további bővítéséről. A tervek szerint a jövőben a szolgálat őrzővédelmi feladatokat látna el a BKV-nál.

M.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia