Már megint ez a nagyvállalati lelkiismeret-furdalásból fakadó jótékonykodás – gondolhatja a Nyájas Olvasó, s készül is továbblapozni. De álljunk meg egy rövid pillanatra: valóban erről, netán világszintű – múló – divatról van szó, vagy a vállalatok ilyen és ehhez hasonló lépései többet is takarnak, mint pusztán a név, a logó, az imidzs fényesítését? Való igaz, napjainkban egyre többet lehet hallani a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról. Vajon véletlen, hogy pont mostanában lett ilyen népszerű és időszerű ez a téma, vagy esetleg mélyebben fekvő oka is van ennek a nép- és időszerűségnek? Egy vállalat az adott jogszabályi és belső szabályozási keretek között végzi a dolgát: termel, szolgáltat, kereskedik. Ha ezeket a szabályokat betartja, nincs különösebb gond, s ha a piac is úgy akarja, kerekedik a profi t. De valóban csak a jog- és belső (technológiai stb.) szabályokat kell betartani? Ekkor tényleg rendben van minden? Bankunk egyik dokumentumában szerepel a következő mondat: „…mi nemcsak ma, hanem évtizedek múlva is ezen a piacon szeretnénk dolgozni”.

Ez a mondat minimum két dolgot takar: egyfelől, hogy évtizedek múlva is lesz CIB Bank, másfelől, hogy évtizedek múlva is lesz piac, vagyis létezni fog az a társadalmi, gazdasági, természeti környezet, amelyben ki tudjuk fejteni a működésünket. És tudunk- e működni akkor, ha a klímaváltozás miatt – ki ne hallott volna a globális felmelegedésről? – mondjuk, működésképtelenné válnak az ATM- jeink? Tudunk-e működni akkor, ha a társadalomban nőnek az egyenlőtlenségek, s ezért egyfelől csökken a tömegek vásárlóereje, másfelől – tételezzük föl – olyan mérvű társadalmi feszültségek, bizonytalanságok keletkeznek, amelyek aláássák az üzlet biztonságát? Persze, ezek csak feltételezések, és ha fenyeget is bármi hasonló veszély, az nyilvánvalóan nem ma, hanem  évtizedek múlva jelentkezik.  Csakhogy nekünk már ma tennünk kell azért, hogy ha egy mód van rá, elkerüljük ezeket a problémákat, s ne hagyjunk megoldhatatlan gondokat utódainkra. Ha ebben az öszszefüggésrendszerben tekintjük a vállalatok működését, a vállalati felelősségvállalást, akkor nyugodtan kijelenthetjük: nem múló divatról és átmeneti lelkiismeret-furdalásról van szó, hanem nagyon is tartós,nagyon is racionális szükségletről.

Ahogyan a szakemberek fogalmaznak: a fenntartható fejlődés a tét. Éppen az, hogy lesz-e vállalat, lesz-e piac, lesz-e természeti környezet – és ha lesz, milyen lesz – 50 vagy 100 év múlva! Jó-jó, de mégis hogyan kapcsolódik össze a fenntartható fejlődés nagy ügye egy gyermekotthonnak gyűjtendő egy- és kétforintosok apró kérdésével? Kapcsolódik egyáltalán? Ha ezek az aprók hozzájárulnak a társadalom kiegyensúlyozottságának növekedéséhez, akkor mindenképpen. Mert nem arról van itt szó, hogy a társadalmi problémákat, egyenlőtlenségeket egyetlen pillanat alatt, egyetlen akcióval kell és lehet orvosolni, viszont arról szó van, hogy ha meg lehet tenni egy lépést előre a hosszú úton, akkor azt a lépést meg kell tenni. Mert a sok kis lépésből áll majd össze a teljes út! Így kapcsolódik tehát össze a vakok gyermekotthona, az önkormányzat, a CIB és legfőképpen azok, akik nem sajnálják a fáradságot, hogy hányódó-kallódó egy- és kétforintos érméiket összegyűjtve elfáradjanak az önkormányzathoz vagy a MOM-Park Bevásárlóközpontba, megkeressék azokat a szép nagy gömböket, s beléjük ejtsék azt a pár forintot. És miközben ezt teszik, valószínűleg nem is gondolnak arra, hogy ezzel a kis lépéssel milyen nagy lépést tettek: hozzájárultak egy szebb, jobb és kiegyensúlyozottabb világ kialakulásához.