hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 2. szám

Szövetség a társasházakkal

Negyedik évéhez érkezett a „Szövetség a nagyobb társasházakkal és lakásszövetkezetekkel” elnevezésű önkormányzati támogatási program. A nagy lakóközösségek idáig közel 65 millió forintot kaptak, és az elkövetkező években is hasonló nagyságrendű felújítási támogatásra számíthatnak.
A hegyvidéki önkormányzat 2004-ben indította el az ötven albetétnél nagyobb társasházak és lakásszövetkezetek támogatási programját, amelynek lényege, hogy a pályázók ötéves felújítási programot hajtanak végre, és ehhez a kerület minden évben hozzájárul a szerződéskötéskor meghatározott összegekkel. Az első kifizetésekre 2005-ben került sor – 21 lakóközösség összesen 13,7 millió forintot kapott a fejlesztéseihez. Egy évvel később 36,8 millió, míg 2007-ben mintegy 14 millió forintot használtak fel.

Az idén várhatóan a 32 millió forintot is meghaladja a kifizetések összege. Bár a társasházakkal kötött támogatási szerződések 2008-ra is pontosan meghatározzák a folyósítandó összegeket, a fizetendő végösszeg még változhat, mert az egyes naptári évekre tervezett felújítási munkákat a közösségek – a kerületi önkormányzat engedélyével – módosíthatják. Ezt az igényt a közös képviselők február 28-ig jelezhetik az önkormányzatnak, amely az indokok elfogadása esetén az idén felhasználható támogatásról értesíti az érintetteket A Márvány utca 44. lakóközössége, amely a kezdetek óta részt vesz a támogatási programban, tervezi, hogy felcseréli az idénre és a jövő évre tervezett munkákat – tudtuk meg a ház képviselőjétől. Bélákovics István érdeklődésünkre közölte: ők 2009-re tervezték a gázvezetékek cseréjét, de a szivárgásveszély miatt még idén elvégeztetnék ezt a munkát.

A közös képviselő elismeréssel szólt a támogatási programról – mint mondta, az 1930-ban épült házuk megújulása nagyban köszönhető az önkormányzat hozzájárulásának. 2006-ban a belső udvari homlokzat 5 millió forintos felújításához 1,5 millió forintot kaptak, míg tavaly a külső homlokzat ugyancsak 5 millió forint költségű helyreállításához 2 milliót adott az önkormányzat. Jelenleg 28 társasházzal áll szerződésben az önkormányzat, ezeknek 2012-ig 156 milliós támogatást biztosítanak – tudtuk meg a programot koordináló városüzemeltetési iroda vezetőjétől. Kovács Lajos Attila jelezte, hogy a társasházak önrészével együtt a megvalósult, illetve az elkövetkező években megvalósítandó felújítási munkák összértéke eléri a 400 millió forintot. Az irodavezető hangsúlyozta, hogy a „Szövetség a nagyobb társasházakkal és lakásszövetkezetekkel” program nyitva áll az új belépők előtt. A legalább 50 albetétet tartalmazó épületek tulajdonosai, ahogy eddig is, a homlokzat, a tető, a kémények és a lépcsőház felújításához, a födémek, függőfolyosók, erkélyek, illetve az alap megerősítéséhez, a közös gépészeti alapvezetékek rekonstrukciójához, a kazánház, a felvonó és a biztonságtechnikai berendezések korszerűsítéséhez, valamint az előkert, a kerítés, illetve a kapu rendbetételéhez kérhetnek támogatást. Ennek mértéke nem haladhatja meg a fejlesztés összértékének 50%-át.

Márvány utcai homlokzat
Márvány utca 44. – önkormányzati támogatással felújított homlokzat
Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia