hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 24. szám

A zene összeköt

A zene összeköt
Közös hangversenyt adtak a Kodály Zoltán-emlékév alkalmából a Virányos Általános Iskola és a Budapesti Japán Iskola diákjai. Szerdahelyiné Jászberényi Ágnes, a Virányos iskola igazgatója magyar és japán nyelven is köszöntötte az egybegyűlteket a Solti György Zeneiskola koncerttermében. A hangversenyen, a közös koncertek történetében első alkalommal, együtt énekeltek a japán és a magyar gyerekek, majd a japánok magyar népdalokkal, míg a magyarok japán gyermekdalokkal szórakoztatták a közönséget, köztük az iskolák meghívását elfogadó japán nagykövetasszonyt.

Bemutatkoztak a japán iskola pedagógusai is: Szako Kejko énektanárt az intézmény igazgatója, Mishiro Yoshimasa gitáron kísérte. Nagy sikert arattak a hangszeres előadások, különösen a koncertet záró tradicionális japán dobbemutató (képünkön). A hazánkban ritkán látható produkciót megelőzően a japán gyerekek magyarul mutatták be hangszereiket.

Szerdahelyiné elmondta, a két intézmény évek óta szervez közös programokat. A tavaszi gyermeknapon és az iskolák sportnapján is találkoznak a gyerekek, míg december táján immár második alkalommal hívták együtténeklésre a diákokat az iskolák. A cél az, hogy a sport, a játék és a zene segítségével kerüljenek még közelebb egymáshoz a fiatalok.

M.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia