hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 20. szám

Erdélyi képek

Erdélyi képek
Erdélyi táj (1983)

Égerházi Imre Erdély című tárlata október 25-ig látható a XII. kerületi Művelődési Központ kupolatermében. Feledy Balázs művészettörténész a megnyitón elmondta, hogy a festőművész első kiállítását a fővárosban ugyancsak itt, az akkor még Szakasits Árpád MOM Művelődési Ház nevet viselő intézményben rendezték 1972-ben. A most látható közel harminc kép válogatást ad a festő egyik kedvelt témájából. Égerházi Imre számos alkalommal ellátogatott Erdélybe, így a művelődési központban a legkorábbi festményeitől a halála évében festett munkáiig végigkövethetjük művészi stílusának időbeli változásait is.

Erdélyi képek
Napsütés Gyergyóban (1992)

A kiállításmegnyitón a Djabe együttes adott rövid koncertet, amellyel egyszerre emlékeztek a zenekar tagjának, Égerházi Attilának az édesapjára, valamint az együttes nemrég elhunyt dobosára, Sípos Andrásra.

B. A.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia