hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 22. szám

Festménykoncert

Arra készültem ezen a szerda estén, hogy kifaggatom Istenes Emíliát, aki nemcsak sokat tud a világ körtáncairól, de hétről hétre oktatja is ezeket a kerületi művelődési központban. „Félidőben”, azaz hét órakor érkeztem, épp a rövid szünet ideje alatt. A pihenő után eloltották a villanyt, a sötétséget gyertyafények vidították. Egy tálcán mécsesek lobogtak, körülöttük alma, cukorka, édesség – ajándék a távollévőknek. Másnap ugyanis mindenszentek napja következett, s így a halottak emlékét is felidéztük a táncokkal.

Felidéztük, ugyanis a jelen lévő hölgyek kört formáltak, és maguk közé hívtak. Istenes Emília megmutatta, mit kell tennünk, szólt a kísérőzene lényegéről is. A kezdők mellé rutinosabb táncosokat állított, akik segítettek abban, hogy megtaláljuk a közös ritmust.

Az első tíz percben szorongtam, ám lassanként felengedtem. Egyre felszabadultabban emelgettem a karomat is. A végén már kifejezetten élveztem, hogy együtt lendülünk, lépünk a kör közepe felé, s emeljük az ég felé szinte önmagunkat is. A rendszeresen ide járóktól megtudtam, hogy ezeken az estéken elfelejtik gondjaikat, panaszaikat, élvezik a közös mozgást, testben-lélekben egyaránt felfrissülnek. A kerületi nyugdíjasok számára ráadásul ingyenes a tánctanítás.

Várhatóan ők is eljönnek majd arra a különleges eseményre, amelynek színhelye november 21-én a XII. Kerületi Művelődési Központ kupolaterme lesz: Istenes Emília és Jeszenszky István festménykoncertje címmel hirdették meg a programot. Délután négytől hatig a kupolatérben ismerkedhet bárki a világ körtáncaival, ezt követi a művésznő vízen festett képeiből készült kiállításának megnyitója. Fél héttől pedig a festménykoncerten ezt a különleges, szufi eredetű technikát mutatja be Emília, míg Jeszenszky István zenével követi a festékcseppek táncát. Megszólaltat ősi tibeti, kínai gyógyító hangtálakat, indiai szarodot és tampurát, jövendőmondó dobokat. Az estet zenemeditáció zárja.

Moldován Ibolya

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia