Nagygyörgy Sándor

Nagygyörgy Sándor Nyíregyházán született 1933-ban, egész gyermekkorát Hódmezővásárhelyen töltötte Már ekkor rengeteg időt töltött a számára valóságos dzsungelt jelentő helyi parókia kertjében. Egyik visszaemlékezésében így fogalmazott: „A természetbe nekem sohasem kellett kimenni. Mindig benne éltem, az jelentette igazi otthonom.”

Alkotói pályáját festőként kezdte. A Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél tanítványaként végzett. A fotózásra történő váltást a következőképpen indokolta egy alkalommal: „Rengeteg primer természeti élményem tűnik el nyomtalanul. Ez a hiányérzet és egy kölcsönkapott primitív kis kamera vitt rá a fényképezésre.” Tudását magas szintre fejlesztve számos hazai és külföldi tárlat résztvevője, főszereplője lehetett. Az 1958-tól haláláig a XII. kerületben élő művész alapító elnöke volt a Nimród Fotóklubnak, alelnöke a Nemzetközi Természetfotós Szövetségnek. Elismerései sorából kiemelkedik az 1971-es Vadászati Világkiállítás I. díja, az 1979-es Balázs Béla-díj, valamint az Érdemes Művész kitüntetés, amelyet 1989-ben kapott meg.

A 300 kép az életműből című magyar és angol nyelvű album, ahogyan a szerkesztő, Gera Mihály a bevezetőben írja, „a kérlelhetetlen felejtés elleni küzdelmet vállalta fel”. A könyv elején Nagygyörgy Sándor kréta- és tusrajzrajzaiból, valamint akvarelljeiből kapunk ízelítőt. Az alkotó aprólékosságát és felkészültségét mutatják azok az oldalpárok, amelyeken ugyanarról a tájról akár több év eltéréssel készült festmények és fotók kerültek egymás mellé.

Őzsuta gidákkal – Mezőhegyes, 1982

Továbblapozva még a gazdag életművet ismerők számára is csemegét ígérnek a mívesen megkomponált portré-, épület- és riportfelvételek. A legnagyobb helyet azonban nyilvánvalóan természeti képei kapták. A hazai tájak, valamint fl óra és fauna mellett feltűnnek a tanzániai, fi nnországi, norvégiai, görögországi, erdélyi és Bajkál-tó környéki utazások művészi lenyomatai is. Külön figyelmet érdemelnek a Nagygyörgy Sándor kedvenc helyén, a Tisza-parti Mártélyon készült felvételek. Manapság, amikor a színes természetfotók dömpingjét éljük, üdítők a kiadványban szereplő fekete-fehér tájés vadképek.

A kötetet Nagygyörgy Sándor jegyzetei, levelei, nyilatkozatai teszik teljessé, amelyekből egyértelműen kiviláglik, hogy személyében egy tudását az utókor számára átadni kész, nagy tapasztalatokkal rendelkező művészt tisztelhettünk. Hiányát a mai napig érzi a fotós- és festőtársadalom.

Janzsó Tamás