hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 22. szám

Ősz a Hegyen

Gyümölcskompozíciókat (képünkön), illetve az ősz ihlette fotókat, képzőművészeti alkotásokat állítottak ki a gyerekek a Németvölgyi Általános Iskolában. Az érdekes bemutatóra az Ősz a Hegyen című hagyományos iskolanap keretében került sor, ami alkalmat adott a diákoknak, tanároknak és szülőknek, hogy kötetlen formában töltsenek együtt egy délutánt. Az iskolanap vendége ezúttal Juhász Katalin néprajzkutató volt, aki – kapcsolódva a kiállítások tematikájához – a szüreti szokásokról és más, őszi néphagyományokról mesélt az érdeklődőknek.

Ősz a hegyen

Dohány András igazgató lapunknak elmondta: az iskola ebben a tanévben is folytatja azokat a programokat, amelyek a diákok és szüleik mellett minden kerületi érdeklődésére számot tarthatnak. A népszerű Németvölgyi Tereferék-sorozat keretében – amelynek vendége volt már például Halász Judit, Haumann Péter és Szabó István is – legközelebb, december 5-én Frőlich Róbert főrabbi és Szalay Tamás püspök-helyettes beszélget majd. A távolabbi tervek között szerepel Kovács Adél színművész meghívása.

A tizenöt éve működő Németvölgyi Iskolagaléria várhatóan jövő januárban rendez újabb kortárs képzőművészeti kiállítást. Bár a kiállító személye még nem tisztázott, ennek ellenére megelőlegezhető, hogy ismét nívós tárlattal találkozhat majd a közönség, hiszen eddig is igen jó nevű művészek mutatkoztak be alkotásaikkal. Gyulai Líviusz grafikus, Macskássy Izolda festőművész, Csíkszentmihályi Róbert szobrász és Jáger Margit keramikus is szerepelt már korábban az iskolagalériában.

-z-

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia