hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 21. szám

Száz novella egy kötetben

Újkori Történetek címmel új könyvsorozat indult el 2007-ben. Ennek első kötetét, Salamin András IGAZSZÓLÁSOK I. című könyvét a XII. Kerületi Művelődési Központ első emeleti körtermében mutatják be november 7-én 18 órakor. A kötet száz novellája az elmúlt bő fél évszázad igaz történeteit adja közre. A könyv ajánlójából idézünk: „…E történetek mesélése közepette döbbentünk rá arra, hogy az új generációk – gyermekeink és unokáink korosztályának tagjai – úgy hallgatnak minket, mintha egy másik bolygóról beszélnénk, mintha mi nem is ugyanazon a Magyarországon éltünk volna…” […] „…könyvünk nem politikai történelemkönyv, hanem olykor aranyos, érdekes, különleges események gyűjteménye közös életünkből, legtöbbje kedves, igaz ’mese’ gyermekeinknek, unokáinknak – s ha mégis belecsúszik néhány politikai felhangú történet, hát az is életünk része volt. Reméljük, hogy első száz történetünk mesél majd életünk koráról a következő generációknak, és segít emlékezni a középkorú társainknak.”

A könyvbemutató díszvendége: Marc-André Salamin, Svájc Államszövetség rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete. 17 órától és a könyvbemutató után a szerző dedikál, valamint kedvezményes karácsonyi kultúrés helytörténeti könyvvásárt tartanak könyvesboltokban nem kapható különleges kötetekből.

(s.)

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia