hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 19. szám

Réka remekei

Réka remekei
Seidl Réka

Seidl Réka a Jókai Mór Általános Iskola 8. osztályos tanulója. Törékeny kislány; ugyan születésétől fogva fél szemére vak, ám jó kézügyessége már az óvodai foglalkozásokon megmutatkozott. Érdeklődő minden iránt, legyen az zene, tánc vagy festészet, tagja volt az iskola néptáncegyüttesének is. Súlyos betegsége szinte egyik napról a másikra derült ki, tizenegy éves korában. Műtétei, a sorozatos kemoterápiák sem tudták azonban elvenni a szép iránti fogékonyságát. Lelki ereje szülei számára is támaszt és vigaszt jelent.

A Jókai Klubban rendezett megnyitón, amelyen jelen volt Lovas Pál alpolgármester és Sikota Krisztina önkormányzati képviselő is, Hellnerné Nádor Ildikó, a Jókai iskola igazgatója Réka rendkívüli, kifogyhatatlan művészi tehetségéről szólt. Sajnálkozott, hogy a közösségükben nagyon megkedvelt és sokra becsült kislány jövőre már más iskolát boldogít majd az eddig is több kiállításon bemutatott műveivel.

Pávos Anna képzőművész Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról álmodom című verséből idézett sorokat, mert ezeket érezte legközelebb állónak Seidl Réka művészetéhez. Hangsúlyozta: Réka bármilyen anyaghoz nyúl is, az szinte kivirágzik a kezei között: „Nem csodálnám, ha bábjai, különleges figurái életre kelnének” – jegyezte meg.

A kiállítás sajnos éppen lapunk megjelenése idején zár, ám reméljük, sokszor és sok helyen találkozhatunk még a későbbiekben is Réka alkotásaival.

Moldován Ibolya

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia