A reformkorban egyre többen fedezték fel maguknak a természet nyújtotta szépségeket, egyre többen sétáltak fel a budai hegyekbe. Azonban még a legtudósabb társaság is elbizonytalanodott, amikor elhangzott a kérdés, mi is a neve annak a helynek, ahol járnak, vagy amit látnak a távolban. A Természettudományi Társulat 1842-ben így számol be egy ilyen esetről: „A Svábhegyre érve, kérdeztük a többi hegyek neveit, s nem volt, ki azokat elsorolná, s mi, kik megszoktunk mindent könyvből tanulni, úgy a növénytan terminológiáját, mint a vegytani kísérleteket, most is azon kútfőt keresők, s hő vágy támada keblünkben honunk egy kiegészítő földrajzával bírni.”

A jogos igényeket hallva Döbrentei Gábor tudományos kutatások alapján összeállított egy ötvenkét nevet tartalmazó listát, amelyet benyújtott a budai tanácshoz. Döbrentei új dűlőnevei közül harminchetet valamilyen középkori vagy török kori forrásra vagy eseményre alapozva állapított meg. A többi elnevezést pedig egyszerűen lefordította az akkor közszájon forgó német nevekből. Döbrentei Gábor javaslatát Budaváros Köztanácsa 1847. június11-én ellenvetés nélkül elfogadta, nyolc nappal később már meg is tartották az ünnepélyes dűlőkeresztelőt. Mintegy százötvenen gyűltek össze a  zugligeti Vadásztanya vendéglőben, ahonnan délután egy órakor felsétáltak a Tündér-hegyre. Döbrentei itt felolvasta az elfogadott új területmegnevezéseket, valamint megindokolta egy-egy névválasztás okát. Ezt követően visszatértek a Vadásztanya fogadóba és elköltötték az ünnepi ebédet. Számos tószt elhangzott, de érdekes módon Pest városának egyetlen képviselője sem akadt a rendezvényen, sőt az ünnepély aláírási ívét is üresen küldte vissza Pest polgármestere. Ennek fényében jegyezte meg az Életképek című lap újságírója, hogy amíg Budának német nevű (Oeffner Ferenc), de magyar lelkű polgármestere van, addig másvárosoknak magyar nevű, de németlelkű a vezetője. Itt valószínűleg Szepessy Ferencre, Pestpolgármesterére célzott.