hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 18. szám

Kisebb-nagyobb tavak kialakítása

Néhány héttel ezelőtt esett szó a fóliával bélelt kerti tavakról. Most következzenek az előre gyártott medencék, amelyeket csak a talajba kell süllyeszteni, és kész is a csillogó víztükörnek keretet adó meder.

A kis kertekbe vihetik el a víz élményét ezek a tavak. Sokuk nem a természetes hatást hivatott hangsúlyozni, inkább játékos hangulatot teremt egy-két aranyhallal, kis szökőkúttal és a körülötte pompázó növények látványával. A kertészeti árudák egyre nagyobb választékban kínálják a kerti medencéket. Van az előkertekbe szánt néhány tenyérnyitől a több négyzetméter felületű, üvegszál merevítésű változatig szinte minden. A megvásárlás azonban az építésnek csak az első lépése.

Tavak kialakítása
Vidám medence

Az előre gyártott alakzatok sokkal biztonságosabban tartják meg a vizet, mint a fólia, hiszen vastagabb falúak, és nincsenek rajtuk illesztések, ahol a víz elszökhetne. A vastagabb, merevebb anyag a napfénnyel szemben is ellenállóbb. Ha megfelelően vannak elhelyezve, akkor szinte sosem lukadnak ki. Elvitathatatlan előnyük, hogy olyan helyeken is megteremtik a víz látványát, ahol a hely hiányából következően méretesebb tó építése fel sem merülhetne. Nem utolsó szempontként meg kell említeni az előre gyártott elemek viszonylag alacsony árát is.

Az előnyök mellett természetesen a medencék árnyoldaláról sem szabad hallgatni. A kész és megváltoztathatatlan forma például olyan adottság, ami gúzsba köti a kreativitást. Az előre kialakított lépcsőkre csak az adott mélységnek megfelelő növények ültethetők. A teraszok aránya nem változtatható, ahogyan a tó alakja vagy mélysége sem. A megvásárlás után a nagyobb tavak szállítása és telepítése sem egyszerű. Fontos a pontos alapozás, hiszen ha a homokágyban nem fekszik fel a meder teljes felülete, akkor a feltöltéskor a víz nyomása könnyen megrepesztheti az anyagot. Szintén nehézséget okoz a medencék hivalkodó peremének eltüntetése, hogy ne csúfíthassa el a csillogó víztükör és a kísérőnövények körül kialakuló harmonikus képet.

A megfelelő méretű és alakú medence kiválasztása és hazaszállítása után meg kell határozni a helyét. A medence térfogatánál valamivel nagyobb területen kell kiemelni a földet, majd – lehetőleg homokból – vastag ágyat készíteni a műanyag edény alá. A medence külső oldalait is meg kell támasztani földdel vagy homokkal, arra azonban ügyelni kell, hogy a tömörítés során a medence falai nem domborodhatnak befelé. Egyetlen rossz helyre kerülő kő is repedést okozhat a későbbiekben. Számítani kell arra is, hogy a külön leeresztővel rendelkező medencék alatt a távozó víz kimoshatja az alátámasztást, és ez a néhányadik feltöltésnél repedéshez vezethet.

Tavak kialakítása
Vadon is növő füzény

A kész medence sík részeit és peremét vékony sóderréteggel lehet eltüntetni. A növények a kisebb medencékbe cserepestül kerüljenek, a nagyobbakba akár be is ültethetjük őket. Az ültetést nehezítheti, hogy a medencébe még feltöltött állapotában sem szabad belelépni.

A tavacska elképzelhetetlen dúsan burjánzó növénykoszorú nélkül. A növények általában meghálálják a folyamatosan párolgó víz közelében kialakuló kellemes mikroklímát, és szépen fejlődnek a tóparton. A háttérbe olyan fajok kerülhetnek, amelyek állandó zöld keretet biztosítanak az előtérnek, és nem vonják el a figyelmet a lényegről. Fontos azonban, hogy a háttér nem lehet túl nagy sem, hiszen a cél nem a terebélyes bokor alatti pocsolya látszata, hanem a tó látványosságának kiemelése. Az előtér betelepítésénél a nedvességet kedvelő, alacsony és színes egynyári virágok között válogathatunk. A meder egyhangúságát jól ellensúlyozza a sárga-kék-piros-fehér színkavalkád, amit például harangvirágok, orbáncfüvek, bohócvirágok, lobélia, ligetszépe, nemézia, madárhúr vagy csillagfürt színeivel érhetünk el.

Tavak kialakítása
Természetes hatású orbáncfű

A tó kísérői közül kiemelést érdemel a réti füzény, amely a természetben is gyakori. A tóparton sötétrózsaszín virágfüzéreivel és hosszú virágzási idejével bizonyítja, hogy nem érdemtelenebb a többi kerti növénynél. Szintén szerencsés választás lehet a pillangóvirág, a Kleopátra tűje vagy a fátyolvirág, amelyek légies megjelenésükkel kiemelik a víz látványát. 

A kis kerti medencék játékosságunk kiélésének is színteret adhatnak. Ahogy a kertekben gyakran hivalkodók a rózsagömbök, színes állatfi gurák vagy efféle "látványosságok", a tavacska partján is otthonra lelhetnek. A kis szökőkút alatt bólogató műkacsák éppen olyan jól beleférhetnek a képbe, mint a parton pöffeszkedő élénkzöld kerámiabéka. Mivel itt nem a természetesség az elsődleges cél, az ilyen, sokak által ferde szemmel nézett kompozíciók is megengedhetők. A mókázás azonban nem feledtetheti a tó ápolásának kötelességét; különösen szökőkút használata mellett a kis vízterekbe gyakran kell pótolni az elpárolgó vízmennyiséget!

B. I.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia