Az északi féltekén elterjedt – mindössze 39 fajt számláló – nemzetség latin nevét a görög mitológia Paion nevű orvosáról kapta, aki Plutót gyógyította, és ezzel kivívta Aszklepiosz haragját. Hogy az istenek „hivatalos” orvosának dühe elől elrejtse, a hálás Plutó bazsarózsává változtatta Paiont, akiből a növénytani könyvek lapjain Paeonia lett.

Nem csak a neve hordoz orvosi összefüggést: a mérgező növény tavasszal vagy ősszel kiásott gyökeréből nyert kivonat a népi gyógyászat régen használt gyógyszere. A nemzetségbe lágy szárú és fásodó szárú, évelő, lombhullató növények tartoznak, amelyek vastag, föld alatti szárral rendelkezik. Virágainak színe a fehértől a vörösig terjed.

Fás bazsarózsa

A kertekben elterjedtebb változat a lágy szárú bazsarózsa. Tavasszal a felmelegedő talajból hajtanak ki erőteljes szárai, amelyek szeldelt leveleket tartanak, és méter magas, sűrű lombozatú bokrot alkotnak. Az ágak végén egyesével állnak a színesedve akár pingponglabda méretű bimbók. A kifeslő szirmok áttetszők, törékenyek. A középkori embert ezek a szirmok a tűz lángjára emlékeztették, ennek – és virágzási idejének – köszönheti a növény pünkösdirózsa nevét. A keresztény hitben ugyanis a tűz vagy lángnyelv alakban ábrázolt Szentlélek eljövetelének ünnepe a pünkösd.

A növény jól fejlődik a hegyvidéki talajokon, de az erősen köves termőhelyet kerüli. A meszes környezet nem hátráltatja a fejlődését. Szereti azonban a közvetlen napfényt, ami a szirmokat ugyan kifakíthatja, ám a növény fejlődésére jótékonyan hat.

A gyakorlott kertészek azt javasolják, hogy a kevesebb, de nagyobb virág nevelése érdekében az oldalrügyeket idejekorán törjük le. Virágzási ideje két-három hét, de vágott virágként is hoszszan megmarad a vázában. Mivel fejlődésének intenzív időszaka tavaszra esik, vízigényének kielégítésére általában nem kell külön figyelmet fordítani.

A virágokat ne öntözzük, mert nyirkos időben a vékony szirmok megrothadhatnak. Az elvirágzás után levelei lassan elsárgulnak, visszahúzódnak a gyöktörzsekbe. Ilyenkor – bár díszítőértékét már elvesztette – nem szabad visszavágni, mert a tő néhány év alatt legyengül. Nyár végén a már elszáradt leveleket metsszük le, és égessük el, hogy megakadályozzuk a kártevők áttelelését.

Sárga bazsarózsa

Vastag gyöktörzsei ősszel oszthatók, és a kiásott darabokat is ilyenkor kell elültetni, hogy a következő tavasszal már fejlődésnek – és szerencsés esetben virágzásnak – indulhassanak. A kertbe ültetett alapfajok száma csekély, de a nemesített és a hideggel szemben egyre ellenállóbb, mesterségesen szelektált színváltozatok választéka évről évre gyarapszik. Kertészetekben, faiskolai árudákban könnyen beszerezhető.

A fás bazsarózsa lágy szárú rokonával szemben laza, fásodó hajtásrendszert nevel, amely azonban ritkán nő egy-másfél méternél magasabbra. A hajtások végén kevés rügy hajt ki, azonban többségükből tenyérnyi rózsaszín virág fejlődik. Kevés szebb látványt kínálhat a tavaszi kert, mint a teljes pompájában több tucat virágát egyszerre bontó peonia. Igényei, nevelése hasonló lágy szárú társáéhoz.

A hazai flóra ritka, védett faja, a bánáti bazsarózsa kizárólag a Mecsek irtásrétjeinek peremén fordul elő. Könnyű felismerni, mert sötétvörös szirmaival hasonlít a kerti rokonokhoz. Fokozott természetvédelmi értékét ritkasága és növénytani érdekessége adja. A Kárpát-medencében kialakult növényfaj az utolsó jégkorszak  előttről maradt fenn napjainkig. Állományának döntő hányada a Zengő oldalában él, ahonnan a tervezett katonai létesítmény miatt 12 000 tövet telepítettek át. Sajnos a kiásott és újra elültetett tövek többsége elpusztult, így az idén csak a helyben maradt növények bontják ki szirmaikat. A bánáti bazsarózsa természetvédelmi értéke 250 000 Ft.

Barta István