A Hegyvidéki Olimpia – az ókori görög játékok hagyományait felidézve – a sport és a mozgás népszerűsítése mellett az együttműködés, illetve a közösségi értékek fontosságára is felhívja a gyerekek figyelmét. Immár harmadszor rendezték meg az általános iskolák ötödikesei számára a versenyt, amelyen közel háromszázötven diák tapasztalta meg az olimpiai játékok ma is érvényes évezredes üzenetét, ami hitet tesz a sport és a versenyzés tisztasága mellett.
A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.