hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 17. szám

Mindennapi testmozgás

Nem változtak számottevően az erőviszonyok a kerületi iskolák diákolimpiai versengésében. A két általános iskolai kategóriában az ELTE TÓFK Gyakorló Általános Iskola végzett az élen, míg a középiskolásoknál a Városmajori Gimnázium őrzi szilárdan vezetőpozícióját.
 
A XII. kerületi Szabadidősport Központ minden évben közzéteszi a kerületi szintű diákolimpiai versenyekben részt vevő iskolák rangsorát: külön az I–II., a III–IV. és az V–VI. korcsoportban, ami nagyjából az alsós általános iskolásokat, az 5–8. osztályosokat és a 9–12. osztályba járó középiskolásokat jelenti. Az I–II. korcsoportnál tizenkettő, a III–IV. korcsoportnál tizenhárom, az V–VI. korcsoportnál hét iskola  szerepel a rangsorban.
 
A két általános iskolai kategóriában, a korábbi évekhez hasonlóan, az ELTE TÓFK Gyakorló Általános Iskola végzett az élen. Az V–VI. korcsoportban a Városmajori Gimnázium szilárdan őrzi vezető helyét. Kissné Baumann Gizella, a sportközpont igazgatója elmondta, hogy a Diákolimpia célja – a versenyzők megmérettetése mellett– a versenykiírásban szereplő sportágak népszerűsítése és az utánpótlás-nevelés elősegítése.– Itt a kerületben – mondta –további cél, hogy az iskolák tanulóit a mindennapi testmozgásra ösztönözzük. Éppen ezért a rangsorok megállapításánál nem csupán a több mint tíz sportágban elért eredményeket vesszük figyelembe, hanem az indulók számát is. Ezzel is érdekeltté akarjuk tenni az iskolákat abban, hogy minél több gyereket mozgósítsanak.
 
Mindennapi testmozgás
Mindennapi testmozgás
 
A torna, a kézilabda és a grundbirkózás kivételével a Magyar Diáksport Szövetség által támogatott valamennyi sportágban rendezünk kerületi versenyeket, s a részben támogatott sportágak között is van három – a duatlon, a floorball és a sakk –, amelyben érdekeltek vagyunk. Korábban kézilabdatornát is szerveztünk, de a csapatok kis száma miatt nem tudtuk lebonyolítani a bajnokságot. Ezt igény esetén ismét műsorra tűzzük. Néhány újsportággal is kísérletezünk, mint például a tchoukball. Az igazgatónő hozzáfűzte: egyre több nehézséggel kell megküzdeniük.– A legnagyobb probléma az anyagi ösztönzés csökkenése. Az úgynevezett diáksport-normatíva– a fejkvóta – a központi költségvetésben nincs elkülönítve, a kísérő és felkészítő testnevelők pedig tanítási időn kívül rendezett versenyesetén nem minden iskolában kapnak kísérési díjat, sőt, előfordul, hogy iskolaidőben megtartott verseny esetén – a helyettesítés miatt – még le is vonják a teljesítményükből.
 
A Magyar Testnevelők Országos Szövetsége már megkongatta a vészharangot, miszerint tovább fog romlani a fiatalok erőnléte. További gond a csökkenő tanulólétszám és – ezzel összefüggésben– a kerületi önkormányzathoz tartozó iskolák számának csökkenése. Ezt a tendenciát a nem kerületi önkormányzati fenntartású iskolák bevonásával igyekszünk ellensúlyozni. Anyagilag nem jelent sokkal több terhet, a gyerekek számára viszont vonzóbb a verseny, ha van elég ellenfél. Az indulók számának növelése érdekében lehetővé tettük azt is, hogy az iskolák több csapattal vehessenek részt. A pontversenynél persze iskolánként – minden kategóriában – csak egy csapateredményét vesszük figyelembe.
 
Problémákat vet fel az is, hogy az egyes sportágakban együtt, vagy külön induljanak-e az igazolt versenyzőkés az amatőrök. Ebben, mivel nem zárhatjuk el a továbbjutás útját, a budapesti és az országos döntőkhöz kell igazodnunk, ahol az úszásban és a kosárlabdában külön versenyeket rendeznek az igazolt versenyzők számára. A „profik” indulása mellett szól, hogy velük magasabb a versenyek színvonala, s a menők maguk után húzzák a többieket. Ráadásul azokaz iskolák, amelyek támogatják egyesületben sportoló növendékeiket, joggal várják el, hogy ők is tegyenek valamit az intézményért.
De azokat is meg kell értenünk, akik szerint előbbre való a testnevelők munkája. Mindenesetre ez az érv is közrejátszik abban, hogy magát az indulást is honoráljuk. Kissné végezetül kiemelte: várhatóan nem hat kedvezően a Diákolimpiára az a rendelkezés, hogy az alsósoknál a jövőben tanítóknak kell tartaniuk a testnevelésórákat, hiszen az eddigi tapasztalatok szerint a versenyekre való felkészülés, a tehetséges gyerekek kiválasztása sokkal hatékonyabb, ha azt szakképzett testnevelő végzi.
Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia