Hadfi Dániel (jobbra) Toncs Péter edzővel

Az első kérdés legyen a szokásos: hogyan kezdődött?
– Már az általános iskola első osztályában rendkívül mozgékony nebulónak bizonyultam. A gondokat csak tetézte, hogy két évvel idősebb bátyám meglehetősen ellentétes természetű, nyugodt, kiegyensúlyozott ember volt, nagyon szeretett például rajzolni. Édesanyám tudomására jutott, hogy a Csikihegyek utcai általánosban működik egy cselgáncstanfolyam, amelyre nagy sietve be is íratott. Az egykori szövetségi kapitány, Horváth István fivére, Horváth Péter vezette a foglalkozásokat, s ő már az első időkben ráérezhetett valamire velem kapcsolatban. Amikor ugyanis édesanyám fizetni akarta a tandíjat, az edzőm mindig azt mondta: „Ne tessék semmit fizetni, csak járjon ide a kisfiú!”

Egy idő után mégis edzőt cserélt.
– Nem voltam szakbarbár, féltucatnyi sportágban rendszeresen versenyeztem az iskola korosztályos vetélkedőin! A mezei futástól a kézi- és kosárlabdán át mindenben részt vettem, de azért a dzsúdó volt a legfontosabb. Ehhez a sokoldalú érdeklődéshez nagyban hozzásegített Páva Tibor testnevelő tanár, aki valóban megszerettette velem a legkülönfélébb sportágakat. Tizenegy éves koromban aztán úgy éreztem, klubot kell váltanom, kinőttem az iskolai kereteket. Meg sem álltam a Spartacus Szentkirályi utcai terméig, ahol a korábbi olimpikon, Németh Károly vett kezelésbe. Ám nem éreztem magam jól. A helyi idősebb vagányok – ahogy a katonaságnál is divat – rendszeresen „leosztották” a kisebbeket. Édesanyám folyamatosan biztatott, ennek ellenére állandóan arra gondoltam, abbahagyom.

Ugyan nem hagyta abba, a Spartacusból azonban odébbállt.
– Átmentem a Józsefvárosi Diák Sport Egyesületbe, ahol Fényes Ferenc lett az edzőm. 2000-ben előbb a junior Eb-n, majd a junior vb-n is bronzérmet harcoltam ki, 2001-ben viszont nagy csalódást kellett megélnem. Ugyanis itthon, a budapesti Körcsarnokban rendezték meg a juniorok kontinensvetélkedőjét, ahol én kimondott esélyesként indultam – ám mindjárt az első fordulóban be is fejeztem a versenyt…

Akkor még a kilencvenkilósok között próbálkozott.
– Így igaz, s ez még évekig nem változott. 2002-ben meghoztam életem egyik legjobb döntését: a Honvédba igazoltam, és Toncs Péter edző mellett tettem le a voksomat! Még abban az évben ötödik lettem a Hungária Kupán. A folytatás azonban elmaradt, mégpedig elsősorban a testsúlyproblémáim miatt. Ekkoriban ugyanis már rendszeresen nyolctíz kilókat fogyasztottam, ami egyre nehezebben ment. Én azonban sokáig csökönyösen ragaszkodtam a súlycsoportomhoz. Elsősorban azért, mert száz kilóban Kovács Antal már megszerezte az olimpiai részvételi jogot.

Végül csak „bedobta a törülközőt”.
– Egyszerűen nem bírtam tovább a fogyasztást. Bemutatkozásom a százkilósok között jól sikerült, hiszen a Világ Kupa-sorozatba számító Hungária Kupán harmadik lettem 2004-ben. Első felnőtt világversenyemen hetedikként zártam, ami jó eredménynek számított. Mivel világbajnokságokat kétévenként rendeznek, így a következő lehetőségem idén adódott: Rio de Janeiróban bronzérmes lettem. Mindenkit más recept vezethet a győzelemhez. Én hetente öt nap kétszer-kétszer edzek, de szombaton és vasárnap elsősorban azzal vagyok elfoglalva, hogy sikerüljön regenerálódnom a hétfői újrakezdésig. Persze azt nem mondom, hogy aszkétaéletet élek, Hadfi Dániel (jobbra) Toncs Péter edzővel szeretem a baráti társaságokat. Szombaton még néhány kancsó sör is lecsúszik olykor, vasárnap viszont már soha, akkor megállok a málnaszörpnél.

Térjünk vissza még egy pillanatra Brazíliába! Milyen benyomásokat szerzett a távoli országban?
– Csak azt mondhatom, gyönyörű hely, rengeteg a turisztikai látványosság. Ám az is igaz, hogy elképesztően rossz a közbiztonság. Az egyik szlovák dzsúdóst például a tengerparton fosztották ki pillanatok alatt, miután kést szegeztek a torkának. Talán mondanom sem kell, ilyen előzmények után a másnapi első mérkőzésén simán vereséget szenvedett.

Ön már kiharcolta az olimpiai részvételt biztosító kvótát. Hogyan készül a pekingi csúcstalálkozóra?
– Mivel szerencsére nem kell a Világ Kupa-pontokat hajszolnom, így a jövő év olimpia előtti fő versenye a Portugáliában esedékes Európa-bajnokság lesz. Közben igyekszem minél több vizsgámat letenni a TF-en, a diplomázást viszont mindenképpen el kell halasztanom, hiszen az olimpia évében nem mehetek el félévenként háromhetes tanítási gyakorlatra. Így a mai állás szerint csak 2009-ben vehetem majd át a tanári diplomámat.

Mire jut ideje a cselgáncs és a tanulás mellett?
– Van egy 1973-as évjáratú VW Cabrióm, amely lassan már veteránautónak számít, azt törölgetem, kenegetem. Nagyon érdekel a műkorcsolya, Sebestyén Júlia budapesti Eb-győzelmét a helyszínen néztem végig. Ha tehetem, szívesen teniszezem, s lehet, hogy mosolyogni fog, de kimondottan élvezem, amikor eredeti tollakkal tollaslabdázhatok.

Jocha Károly