hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 20. szám

A világklasszis édesapa nyomdokain

Gőzerővel készül az októberi világbajnokságra Varga Gabriella. Mivel a női tőrválogatott jelenleg a ranglista élén áll, reális az esély arra, hogy kiharcolja a pekingi olimpiai részvételt. A kitűnő vívónő azonban társaival együtt jóval merészebb álmokat szövöget: nyerni akar.
A világklasszis...
Az egykori olimpiai, világ- és Európa-bajnok kötöttfogású birkózó, Varga János a Budapesti Honvéd sportolójaként aratta kivételes sikersorozatát. Pályája csúcsára az 1968-as, mexikóvárosi olimpián ért fel, amelyen első lett az 57 kilósok mezőnyében.

Az Abonyból indult világklaszszis második felesége, Varga Gabriella ugyancsak a Honvédban versenyzett. Ő atletizált, s nem is akárhogyan. Hatvankét méter fölé is elhajította a diszkoszt, magyar bajnok is lett.

A komoly sportmúlttal rendelkező Varga családnak nem kell beérnie saját sikerei emlékével. Erről most 25 éves lányuk, Varga Gabriella gondoskodik, aki már az athéni olimpiát is megjárta, s a legjobb úton halad Peking felé. Miként a szülők, a „kis Gabika” is itt lakik, Hegyvidéken, egymástól pontosan három kilométernyire. A tőrvívásban már felnőtt egyéni Európa-bajnoki címmel is rendelkező, másfél diplomás hölggyel – kihasználva kényszerű szobafogságát – sok mindenről sikerült beszélgetni.

– Valamilyen vírus bujkál bennem, ezért kényszerültem kihagyni néhány napot – magyarázta az átmeneti betegállomány okát Gabriella. – Egyébként gőzerővel zajlik a felkészülés, hiszen október elején Szentpéterváron a pekingi olimpiai kvalifi kációkat igen jelentős mértékben befolyásoló világbajnokságra kerül sor valamennyi fegyvernemben. A magyar női tőrválogatott, mindannyiunk örömére, egyelőre vezeti a rangsort, és reális esélye van arra, hogy különösebb gond nélkül ki is harcolja az olimpiai részvételi jogot.

Mielőtt jobban belemerülünk az esélylatolgatásba, beszéljünk arról, miként kezdődött a kapcsolata a vívással!
– Sokat számít a jó szülői háttér, hiszen a magamfajta szerencsések rengeteget kapnak szinte a kezük alá. A szüleim okoskodták ki, hogy vívnom kellene. S nem csak elmélkedtek: tizenegy éves koromban elintézték, hogy a lakásunkhoz legközelebbi belvárosi terembe, az OSC edzéseire járhassak. Határozottan emlékszem, hogy már az első benyomásaim is nagyon pozitívak voltak, s azóta egyszer sem merült fel bennem, hogy esetleg átváltsak egy másik sportágra.

Az OSC-ben nem sok időt töltött el, s máris átigazolt a Honvédhoz.
– Ez is a szüleim érdeme. Kiderítették, hogy ott jobb feltételek között készülhetek. A mesterem, az akkor kezdő edző, Bernát Zoltán sokkal több mindent el tudott intézni. Például a rendes felszerelést, a vidéki utazásokat és egyáltalán, a szakosztály létéhez elengedhetetlenül szükséges pénzeket is mindig igyekezett megszerezni, ami bizony már a kilencvenes évek közepén is gyakran mutatványszámba menő tett volt. A Honvéd megállapodást kötött a Csata Diáksport Egyesülettel, így a Csata a BHSE egyfajta fiókintézménye lett, ahol az első években többedmagammal én is nevelkedtem.

Számon tart a későbbi pályafutását alapvetően meghatározó, jelentős eseményeket?
– 1998-ban még kadett korú voltam, amikor kijutottam Venezuelába, a korosztályos világbajnokságra. Igaz, ott nem értem el különösebben említésre méltó eredményt, de ez az út is jelentősen gyarapította a tapasztalataimat. Egy évre rá, 1999-ben ugyanis az olaszországi Vina Castellóban megrendezett junior Európa- bajnokságon egyéniben és csapatban egyaránt ezüstérmes lettem. Mindig nagyon szorgalmas versenyző voltam, rengeteg munka árán jutottam el oda, ameddig sikerült felkapaszkodnom.

A világklasszis...
A szülők mindig mindenben támogatják Gabit

Ezen a felfelé haladó úton a junior Eb-ezüstérmek messze nem a legmagasabb csúcsot jelentették.
– Szerencsére nem. Szép lassan, de biztosan araszolgattam felfelé, amikor 2003-ban, huszonegy évesen, a franciaországi Bourges-ban mindenki meglepetésére megnyertem a felnőtt Európa- bajnokság női egyéni tőrvívó versenyszámát úgy, hogy a végső győzelemig egy-egy olimpiai, világ- és Európa bajnoknőt is le kellett győznöm! A legnehezebb asszómat a legjobb nyolc közé jutásért vívtam Mohamed Aidával, aki addig mindig nyert ellenem. Ott viszont sikerült legyőznöm őt, s ez megadta a kellő lökést. A lengyel Európa-bajnok Gru chala, az akkori orosz világelső Bojkó és Sydney aranyérmese, az olasz Vezzali állt velem szemben, s mindhármuk ellen jobbnak bizonyultam.

Ettől kezdve még nagyobb sebességre kapcsolt, és ki is jutott Athénba, a 2004-es olimpiára.
– Nagyon nagy volt a harc, én pedig igyekeztem állni a versenyt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) kapott ösztöndíjamat például az utolsó fi llérig utazásokra költöttem, hogy minél több Világ Kupa-fordulóra eljussak. A NOB döntése értelmében Európából tizenegy vívónő vehetett részt az athéni egyéni versenyszámban, én pedig éppen a tizenegyedik voltam, amikor meghúzták a vonalat.

Az athéni olimpia aztán nem úgy sikerült, ahogy szerette volna…
– A legfontosabb, hogy ott lehettem, és tovább gyűjtögethettem a nemzetközi tapasztalatokat. A vívást egyre jobban élvezem; Bernát Zoltán mellett alkalomszerűen Szelei Istvántól is kapok iskolákat, Könye Irma, a Honvéd atlétaedzője pedig külön gyorsasági és állóképességi edzéseket vezet nekem. Úgy gondolom, ez a pluszmunka is benne van abban, hogy ez év júniusában a belgiumi Gentben megnyertük az Európa-bajnokság csapatversenyét. A visszavonulásra még nem is gondolok, hiszen Peking után Londonba is szeretnék kijutni. Még akkor is csak harmincéves leszek…

Most azonban ne kalandozzunk ilyen messzire, hiszen a következő hónapok is rendkívüli sorozatterhelést és feszültséget ígérnek.
– A magyar női tőrválogatott győzelmi reményekkel utazik majd a kínai fővárosba! Két klubtársammal, Knapek Edinával és Ujlaki Virginnel, valamint az MTK-s Mohamed Aidával már elég jól kiismertük egymást, s nagy ambíciókkal készülünk valamennyien a Peking felé vezető erőpróbákra. Ez a vágyunk, ez a tervünk, és nagyon reméljük, hogy meg is tudjuk valósítani!

Az egyéni versenyben kiktől tart leginkább?
– Az olasz és az orosz válogatott a legkiegyensúlyozottabb az élmezőnyben: az olaszok közül négyen is a világranglista első hét helyén állnak. Vezzali több mint száz Világ Kupa-fordulót nyert pályafutása során! Trillinivel együtt a hatalmas rutint képviselik. Méltó társuk, Grembassi a 2006-os világbajnokságon lett első, de Salvatori is ott van a legszűkebb élmezőnyben. A fentieken kívül a kínaiak, a koreaiak és a japánok is rendkívül gyorsan fejlődnek, ma már mindenre képesek.

Korábban egyszerre két egyetemre is járt. Manapság hol tart a tanulmányaiban?
– A gödöllői Szent István Egyetemen vállalatszervező közgazdász diplomát szereztem, jelenleg pedig harmadéves vagyok a Testnevelési Egyetemen, a szakedzői szakon. Egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a közgazdász diplomát valamilyen módon egyszer majd hasznosítani fogom.

Végezetül, kérem, árulja el: nem nyomasztja az édesapja kivételes eredménylistája?
– Én nemcsak nagyon büszke vagyok a sikereire, de kimondottan fel is dob a tudat, amit ez a családi kapcsolat jelent a számomra. Nekem ez nem hátrány, hanem egyértelműen előny. Remélem, Pekingben én is felzárkózhatok mellé!

Jocha Károly

Varga Gabriellával jóval a világbajnokság előtt beszélgettünk, azóta lezajlottak a versenyek. A vívónő egyéniben nem jutott a legjobb nyolc közé (Mohamed Aida győzte le őt), és a 13. helyet szerezte meg. A tőrcsapat az elődöntőben kikapott Japántól, és végül a negyedik helyen zárt, ám pekingi olimpiai részvétele így sincs veszélyben.


 

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia