hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 15. szám

SZÁZ ÉVE AKTUÁLIS

A vándorkiállítás július 12-én érkezett kerületünkbe, a Barabás Villába. A tizenöt tablón végigkövethető a híres erdőmérnök életútja, családi körülményei, munkásságának fontosabb állomásai, sőt megelevenednek a neki emléket állító helyszínek is. A XII. kerületnek több kötődése is van a XX. század talán legnagyobb hatású erdőmérnökéhez: a róla elnevezett kilátó a Nagy-Hárs-hegyen áll, Kaán Károly otthona a mai Szilágyi Erzsébet fasorban volt, és nem utolsósorban Kaán leszármazottjai jelenleg is a kerületben élnek.

Barátossy Gábor, az Erdészeti Hivatal nyugalmazott elnöke a kiállítás megnyitóján kiemelte: Kaán Károly tanítása a mai napig iránymutató példa az erdészek számára, gondolatai száz év elteltével sem vesztettek aktualitásukból. A Trianon után megfogalmazott új célkitűzései közül a két legfontosabb az alföldfásítási program és a belterjes erdőgazdálkodás kialakítása volt. Barátossy kiemelte, hogy Kaán mindezt úgy tette, hogy mindig a magyar nép jólétének előremozdítását tartotta szem előtt.

Peták István, a turistaszövetség elnöke arra hívta fel a fi gyelmet, hogy Kaán Károly erdészeti munkásságának mai napig tartó aktualitása egyben sajnálatosan azt is jelenti, hogy az általa száz éve lefektetett elveket, papírra vetett ötleteket még mindig nem valósították meg maradéktalanul. Peták szerint Kaán Károly nemcsak ez erdészeké, hanem ugyanúgy a természetvédőké és a természetjáróké is.

A vándorkiállítás július végén Leányfalura utazott, ám év végén visszatér, és végleges helyére, az erdészet Budakeszi úti épületébe helyezik el.


B. A.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide. 
Az év belsőépítésze díjátadó a MOM-ban

A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.

Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia