![]() |
Hogyan lehet ezt megoldani?
– Számomra első, hogy jól kidolgozzam a szerepet, amit a zene, a szöveg, a helyzet sugall. Szerettem mindent eredeti nyelven is megtanulni, nem csupán magyarul. Egyszer külföldről hazajövet elkezdtem Mimi legismertebb áriáját, aztán a második sornál leblokkolt az agyam, és se olaszul, se magyarul nem jutott eszembe a folytatás, pedig évek óta énekeltem, a súgó meg nem is gondolt rá, hogy nekem ezzel bajom lehet. Ha már sztár az ember, alkalmazkodnak hozzá, de addig eljutni nem könnyű. Én például egyre kevésbé szeretem egyesek "önmegvalósító", de az eredeti műtől igencsak elrugaszkodó rendezéseit, ezeket leginkább nem is vállalom el. Ami a partnereket illeti, azokat kedvelem, akik hozzám hasonlóan "beleélős" típusok. Pavarotti, Domingo, Carreras is azért választott sokszor, mert ahogy mondták, "mellettem jobbak tudtak lenni". De a magánember "otthon marad", a színpadon a szerepek szeretik egymást, függetlenül attól, hogy akadhatnak egyesek, akik az előadás után is szeretnék folytatni a kapcsolatot. Én mindig tudtam és éreztettem is a határt, hogy eddig, és ne tovább! Volt, hogy rajtam múlott, hogy "csak" barátság lett a színpadi szenvedély folytatása, de mindenkinek így a jobb. Monogám típus vagyok.
Rákérdezhetek a magánéletére?
– Elvált vagyok, de négy éve együtt egy nagyon jó partnerrel, aki szintén szakmabeli. Az én kapcsolataim évtizedekre szólnak, de mert szeretek beszélgetni, nemigen tudnék olyat elképzelni, akinek semmi köze a hivatásomhoz. Így, ha kevés idő is jut egymásra, azt intenzíven töltjük együtt. Egyébként szeretek főzni, a kertben dolgozgatni, ha időm engedi, hazalátogatok édesanyámhoz, vagy ő jön föl besegíteni. 1989 óta élek Mártonhegyen. Egy harmincas években épült házat hoztunk rendbe nagy nehezen.
A külföldi előbbre jutáshoz ma már menedzser is kell. Mit jelent ez ténylegesen? Pénzt fektet valakibe, nézi a művész szakmai fejlődésének érdekeit, vagy csupán egy közvetítő ügyintéző?
– Nem ismerek olyat, aki a pénzét fektetné bárki karrierjébe, vagy vigyázna, hogy az énekes csak olyasmit vállaljon el, ami mindenben előbbre viszi. Leginkább önmagukra gondolnak, a közvetítői munkáért százalékot kapnak mind a művésztől, mind a felléptető intézménytől. A művész legjobban magát tudja védeni, bár közvetítő menedzserre is szüksége van. Nem szabad mindent elvállalni, ami látszólag megérné, de később visszaütne például a hangra. Így mondtam nemet már huszonhat évesen Salome szerepére, ami nem való nekem. Viszont néhány mentor – ilyen volt nekem José Carreras – kifejezetten kéri, hogy velem együtt lépjen fel; ez valóban jót tesz az embernek. Intelligencia kell ahhoz, hogy felismerd a magad képességeit, és vigyázz arra, amit könnyelműen elveszíthetsz.
Szerette minden szerepét? Maradtak szerepvágyai?
– Általában igen, de nem mindent. A modern darabok nekem nem adnak annyit, mint a klaszszikusok, ugyanakkor sokszoros energiát visznek el. Meg nem valósult álmom Bellini Norma, illetve Massnet Wetherének Charlotte szerepe, amelyekre még nem kért fel senki.
Szeret ellenben esteken fellépni, akár vidéki felkéréseknek is eleget téve...
– Ha az ember szabad, sok olyasmit is elénekelhet, például mediterrán olasz, francia, spanyol dalokat, amelyekben a közönség örömét leli… Nekem a dal, a kamarazene nagy öröm. Annyit jártam külföldön, hogy sajnálatosan kevéssé ismerem a hazai vidéki közönséget, amely sokszor sokkal tisztább, igényesebb, és tisztelettel várja a művészt, mert ritkábban is találkozik vele.
Említette, hogy szívesen tanít. Kiket és mire?
– Mesterkurzusokon segítem a már lediplomázott, fi atal kollégáimat, mint Csonka Zsuzsát, Fülöp Zsuzsát, Muskát Andrást, Szentidai Szilviát, Szeredy Krisztát, Várhegyi Évát, akik segítséget kérnek tőlem. Alfredo Kraus elveit vallom: az énekpedagógia nehezen meghatározható. Helyretenni egy hangot, kidolgozni egy szerepértelmezést, elgondolkozni azon, hogy ha valami nem stimmel, hogyan, mivel lehet megoldani, kiket érdemes hallgatni, mit jelent a hivatástudat és így tovább. Az éneklés komoly testi, fizikai munka.
Muzsay András
A Laki Péter által 1998-ban alapított díj immár tizennegyedik alkalommal került átadásra, melynek ünnepélyes keretét idén a MOM Kulturális Központ biztosította. A 2012. évi díjazott Csavarga Rózsa lett.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.