Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Uj_eletmento_pontok_a_keruletben

Új életmentő pontok a kerületben

Már a hegyvidéki polgármesteri hivatalban és a Városmajor utcai uszodában is található defibrillátor, amely hirtelen keringésleállás esetén életet menthet. A gyors beavatkozás ilyen helyzetekben különösen fontos: minden segítség nélkül eltelt perccel 10%-kal csökken az életesély!

 

Magyarországon évente több mint huszonötezer, mindennap körülbelül hetven ember hal meg hirtelen szívhalál következtében. Az első percekben még visszafordítható az állapot, ezért az Egészségügyi Minisztérium megbízásából az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet (ESKI) tavaly pályázatot írt ki oktatási intézmények számára újraélesztő készülékek beszerzéséhez. Ennek eredményeként 89 életmentő pont létesült az országban, a kerületben a Lauder Javne iskolában (Budakeszi út 48.) és a Budai Középiskolában (Márvány utca 32.) alakítottak ki ilyet.
Az ESKI idei pályázatán – amely kibővítette a pályázók körét – a Hegyvidéki Önkormányzat polgármesteri hivatala és a XII. kerületi Szabadidősport Központ Városmajor utcai uszodája is indult, sikerrel. Gallai Dolores, a polgármesteri hivatal egészségügyi referense lapunknak elmondta: a pályázati projekt több mint hatszázezer forintos költségvetéséből (amelyből 450 ezer forint a vissza nem térítendő támogatás) megvásároltak egy félautomata defibrillátort, annak biztonságos tárolására egy fali kabint, valamint egy táskát, hogy a készüléket időnként a nagyobb kerületi rendezvényekre is el tudják vinni. Használatát tizenhárman – hivatali dolgozók, valamint a biztonsági szolgálat vezetője – tanulták meg egy mentős szakember által tartott foglalkozáson.
Gallai Dolores hangsúlyozta: egy olyan nagy forgalmú intézményben, mint a XII. kerületi polgármesteri hivatal, ahol több mint kétszázan dolgoznak, és naponta akár egy-két ezer ügyfél is megfordul, indokolt defibrillátor kihelyezése. Ráadásul az épület előtt, a Böszörményi úton is nagy a gyalogosforgalom, így ha valaki a közelben, az utcán lesz rosszul, a hordozható készülékkel ott is segítséget tudnak nyújtani. A hivatalban az elmúlt években szerencsére nem fordult elő ilyesmi – tette hozzá a referens –, ám fel kell rá készülni.
A XII. kerületi Szabadidősport Központ uszodájában az év elején sajnos történt egy haláleset. Januárban egy 72 éves férfi rosszul lett a zuhanyzóban, szájon át lélegeztették, és kézi szívmasszázzsal próbáltak újraéleszteni. Tizenhárom perc telt el a mentők kiérkezéséig, de már nem tudták megmenteni.
Rétai Gábor intézményvezető elmondta, hogy központjuk 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert, amihez önrészként 150 ezer fontot tett hozzá. Ebből az összegből egy félautomata defibrillátort, valamint kétféle méretű tappancsot (elektródalapátot) szereztek be, hogy a felnőttek és a gyerekek újraélesztéséhez egyaránt rendelkezésre álljanak a megfelelő eszközök. A készülék használatát összesen tizenegyen (úszóoktatók, valamint a titkárság munkatársai és műszaki dolgozók) sajátították el. A defibrillátort a bejáratnál helyezték el, így ha az uszoda környékén történik baj valakivel, oda tudják vinni a berendezést.
Az intézményvezető szerint a sportlétesítményekben nagy szükség van az újraélesztő készülékekre, hiszen a szív erős terhelése bizonyos esetekben – különösen időskorban – komoly kockázatokat rejt. Az uszodába kifejezetten indokolt volt a defibrillátor beszerzése, hiszen igen magas az idősebb látogatók aránya, köszönhetően annak, hogy a 70 év felettiek ingyen járhatnak oda úszni.
A hirtelen szívhalál leggyakoribb oka a kamrafibrilláció, a szív ritmuszavara, amely azonnali keringésleálláshoz vezet. A kamrafibrilláció a szívizomzat kaotikus elektromos tevékenysége, ami a szívnek mint pumpának a mechanikai működését – normális összehúzódását – teszi lehetetlenné. Ennek következtében a szív pumpáló teljesítménye megszűnik, a keringés leállásával a szervek (az agy és maga a szívizomzat is) vérellátás nélkül maradnak. Mindezt leggyakrabban akut oxigénhiányos állapot idézi elő, de felléphet baleset, az ionháztartás zavara, megerőltetés vagy erős mellkasi ütés következtében is. Tünete az eszmélet elvesztése, a pulzus, illetve a légzés azonnali leállása.
A túlélés érdekében a szívet működtető elektromos hálózat rendellenes működését kell helyreállítani egy elektromos sokkot előidéző készülék, a defibrillátor segítségével. Minél gyorsabban próbáljuk meg ezt, annál nagyobb a túlélés esélye. Minden segítség nélkül eltelt perccel 10%-al csökken az életesély, 3-5 percen belül pedig megindul az agykárosodás.

z.