Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kártevő csigák a hegyvidéki kertekben (2.)

A csigamentesítő hadművelet második fejezetében a komolyabb inváziók leküzdéséhez adunk tanácsokat, valamint a bevethető arzenál további elemeit sorakoztatjuk fel.

„Hozzáérni a vízhez”

Az Árkay-díj mellett az idén másodszor Árkay-pályázati díjakat is átadott Hapszné Tarcsafalvi Eszter kerületi főépítész a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem építészhallgatóinak diplomakiállításán a Ponton Galériában. Az önkormányzat által meghirdetett pályázaton a feladat a XII. kerületi polgármesteri hivatal előtti tér rendezése és pavilontervezése volt.

A verskedvelő hajóskapitány

Behunyt szemmel is át tud hajózni a Balatonon, imádja a verseket, és még a színes televíziókhoz is ért. A „humorvalutás” Bodnár Istvánnal beszélgettünk, aki Heltai Jenő Vallomás című versének elszavalásával kiemelt aranyat nyert az V. Országos Nyugdíjas Ki Mit Tud versenyen. Tehetségével nemcsak a zsűri elnökét, de minket is lenyűgözött.

Aki mer mosolyogni a diákjaira

Borbély Judit fiatalos és sportos megjelenésű, ránézésre senki nem állítaná róla, hogy huszonhat éve a pályán van. Matematika, népművelés és magyar szakos tanár, huszonnégy esztendeje dolgozik a Kós Károly általános iskolában, amely immár a Városmajori Gimnázium tagintézménye. A gyermekek harmonikus személyiségformálásában hosszú időn át végzett kiemelkedő pedagógiai munkája elismeréseként az idén Németh László-díjat vehetett át.

Van-e titka a pedagógus sikerének?

A pedagógus titkáról kérdeztük dr. Jánossyné dr. Solt Anna Máriát, aki kiemelkedő hatású oktatási, nevelési, gyógypedagógiai munkájáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenysége elismeréseként az idén Apáczai Csere János-díjat kapott.

„Ma sem választanék más pályát”

Kiemelkedő óvodapedagógiai munkájáért, valamint az óvodapedagógus-képzésben végzett tevékenysége elismeréseként Brunszvik Teréz-díjat vehetett át Horváth-Dori Márta. A Zugliget Óvoda vezetője a pedagógusnap alkalmából az óvodapedagógusoknak adható legmagasabb fővárosi kitüntetést, a Bárczy István-díjat is megkapta a gyermeki személyiséget minden pillanatban figyelembe vevő nevelő-oktató munkájáért, kiemelkedő és példaértékű vezetői tevékenységéért.

Nemzetközi program Arany-részvétellel

Véget ért a „Mens Sana in Corpore Sano”, azaz Ép testben ép lélek címmel 2013-ban meghirdetett Comenius multilaterális iskolai együttműködés. Az egészséges életmódra nevelést népszerűsítő programban a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium is részt vett.

Megépült a hegyvidéki szennyvízcsatorna

Tavaly kezdődött, és alig több mint egy év alatt befejeződött a hegyvidéki csatornafejlesztés. A Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése program keretében, uniós forrásból, az eddig csatornázatlan utcákban mintegy hat kilométer új vezetéket fektetett le a kivitelezést végző Pulzus Plusz Kft. A beruházásnak köszönhetően közel ötszáz család csatlakozhat a modern, minden igényt kielégítő hálózathoz – hogy miképpen, arról cikkünkben olvashatók hasznos tudnivalók.

Hetvenöt éves a Mátyás király város, azaz a Hegyvidék

1938 márciusában a fővárosi közgyűlés határozata szerint „Budapest székesfőváros közgyűlése hálás kegyelettel őrzi Mátyás király Budához fűződő emlékét, s a budai hegyeket felölelő XII. közigazgatási kerületet nevével jelöli meg”. Ez azt jelentette, hogy a kerület neve hivatalosan Mátyás király város lett.

Sétányrendezés és játszótérépítés a Normafánál

A Normafa és környékének rehabilitációja keretében néhány hét múlva megkezdődnek az erre az évre tervezett kivitelezési munkák, amelyek várhatóan októberben fejeződnek be. Megújul a sétaút, átépítik az Anna-réti játszóteret, erdei tornaeszközöket telepítenek, továbbá a Jánoshegyi út hibáinak kijavítását, kátyúzását is elvégzik.

Kerékpáros rendőrök a parkokban, erdőkben

A nyár eleje óta rendszeresen találkozhatunk a Hegyvidéken kerékpáros rendőrökkel, akik elsősorban a nagyobb parkokban, valamint a Normafa környékén járőröznek. Munkájukról, tapasztalataikról Antal József századost, a XII. kerületi rendőrkapitányság körzeti megbízotti alosztályának vezetőjét, valamint Harsányi István főtörzsőrmestert, körzeti megbízottat, a kerületi kerékpáros szolgálat ötletgazdáját kérdeztük.

Parkolóépítés a Margaréta utcában

A Városháza tér projekt keretében megkezdődött az új parkolóhelyek kialakítása a Margaréta utcában, a játszótér mellett. Ezért ezt a szakaszt lezárták a járműforgalom elől, augusztus végéig csak a Németvölgyi út felől lehet behajtani az átmenetileg zsákutcává alakított Margaréta utcába.