Eltitkolt emlékmű, tanulásra hívó harangszó

Évszázadokon keresztül március 12-én, Gergely napján zárult és kezdődött a tanév. Ilyenkor rendezték a Gergely-járást, amit a szegényebb diákok adománygyűjtésre használtak, hogy így szerezzék meg a tanulásukhoz szükséges anyagi hátteret. Később a tanítók számára is gyűjtöttek, majd a 17. századtól, elsősorban a református iskolákban, mindezt összekötötték a diáktoborzással.
Ezekhez a hagyományokhoz kapcsolódik a most először megtartott tanítók napja, ami alkalmat adott arra, hogy a 150 évvel ezelőtt alapított ELTE Tanító- és Óvóképző Kara szélesre tárja kapuit a nagyközönség előtt. Délelőtt „A tanítóság szerepe a pedagógiai innovációban” címmel kerekasztal-beszélgetés zajlott, amin azok a tanítóképzésben dolgozó oktatók, iskolavezetők osztották meg gondolataikat a hallgatósággal, akik tanítói diplomával is rendelkeznek. A bevezetőt Ungár Ágnes, a Rákospalotai Meixner Általános Iskola igazgatónője mondta el, és mások mellett szót kapott a XII. kerületi Gyertyánffy Gyakorló Általános Iskola igazgatója, Mesterházy Ferenc is. A programot az iskola tanulóinak látványos Gergely-járása zárta.Délután interaktív séta keretében lehetett ismerkedni a kar épületével, méghozzá a földszinttől a padlásig. Mielőtt elindultunk, dr. Márkus Éva, a kart vezető dékán elmondta, hogy az első magyar állami tanítóképző 1869 novemberében a Krisztinavárosban kezdte meg működését. A képző akkor még csak férfiakat fogadott, az első női hallgatókat az 1913–14-es tanévben vették fel. 1919-ben a Cserny-féle különítmény laktanyaként használta a helyet, ahol 1944-ben hadikórházat rendeztek be.
A felsőfokú (akadémiai) tanítóképzés 1959-ben indult el, 1975-ben kapta meg az intézmény a főiskolai besorolást. 1968-tól óvodapedagógus, 2010-től csecsemő- és kisgyermeknevelő, 2017-től rajz és vizuális kultúra mesterszakkal bővült az oktatási kínálat, amelyben felsőfokú szakképzések, szakirányú továbbképzések is helyet kapnak. A főiskola 2000-ben lett az Eötvös Loránd Tudományegyetem kara, 2009 óta működik a jelenlegi néven.
Dr. Márkus Éva kiemelte, hogy évente 500-600 jelentkezőt vesznek fel, jelenleg a hallgatói létszám eléri a 2500-at, amivel a hegyvidéki a legnépszerűbb – és a létszámokat tekintve legnagyobb – tanítókat és óvodapedagógusokat képző intézmény. A felsőoktatási rangsorokban a tanító- és óvóképzésben első helyen szerepelnek, tíz tanszéken 75 oktató és 47 kari alkalmazott dolgozik az épületben.A múltba visszaugorva: 1911-ben költözött az iskola a mostani épületbe, ami kifejezetten erre a célra, tanítóképzőnek készült. Az egészen a Csörsz utcáig elterülő, hatalmas telken gyakorlóiskola, gyakorlókert és internátus is létesült. Akkoriban ezt a részt Mozdony utcának hívták, és az I. kerülethez tartozott, 1921-ben lett Fery Oszkár, 1945-ben Kiss János altábornagy utca. Érdekesség, hogy a 40-es házszám mindvégig megmaradt.
Fery Oszkár csendőrtábornok, valamint bajtársai, Borhy Sándor és Menkina János nevét az épület főbejáratától jobbra elhelyezett emléktábla örökíti meg, amelyet az önkormányzat 1921 után 2011-ben állíttatott újra. A Tanácsköztársaság utolsó napjaiban, államellenes összeesküvésre hivatkozva, mindhármukat letartóztatták, a tanítóképző alagsorában megkínozták, végül felakasztották őket, holttestüket a Műegyetem rakpartról a Dunába dobták.
A Nagy Jenő utca sarkán látható Kiss János altábornagy márványtáblája. Ő a második világháború végén lett a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottság Katonai Vezérkarának vezetője, a nyilasok végezték ki 1944-ben. Ugyanez a sors jutott Nagy Jenő ezredesnek, aki a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottság egyik katonai vezetője volt. Emléktáblája szintén az épületen kapott helyet. A kapualjban lévő márványtábla I. Ferenc Józsefnek mond köszönetet az intézmény felépüléséért.Az első emeleten, egy kis fülkében található az első világháborúban hősi halált halt harmincnégy diák emlékműve. Ők minden bizonnyal ugyanabban az egységben szolgáltak. A márványtáblát a hazaszeretetre utaló zászlót és a tudást szimbolizáló könyvet tartó férfi bronzalakja egészíti ki, az alkotás Ruff András szobrászművész munkája. 1933-ban avatták fel, a második világháború után azonban lefalazták, később eltakarták lambériával, így egészen a kilencvenes évekig rejtve maradt a diákok és a tanárok előtt. Azt, hogy ki és miért tüntette el évtizedekre, nem tudni. Valószínűleg azért vált nemkívánatossá, mert a tanítóképzésnek ideológiailag „tisztának” kellett lennie, ebbe pedig az előző rendszerben nem fért bele a hősi emlékmű, amely az egész országban csupán két tanítóképzőben látható.
A tanítók napján megkondult az egykor a tanulásra hívó bronzharang. Ennek érdekessége, hogy ma is használatban van: tűz esetén a manuális értesítési rendszert helyettesíti. A bemutatott egyedi informatikai eszközök közül az egyik legérdekesebb az intézmény első személyi számítógépe volt, amelyet nagy becsben tartanak. Ha már számolás: érdemes megemlíteni a matematika tanszék módszertani eszközeit, köztük a szorobánt, ami egy japán számolóeszköz, és Európában csak Magyarországon lehet intézményi keretek között megtanulni a használatát.
Különlegesség az épület tetején működő csillagvizsgáló. A második világháborúban, sajnos, súlyosan megsérült, ma már csak az alapjai maradtak meg a padláson. Az eget ugyan nem lehet már innen kémlelni, egyvalaki mégis állandó lakója a tetőnek: Szigorlat Szilárdról van szó, aki a legenda szerint annyira tartott a vizsgáktól, hogy ide vonult önkéntes száműzetésbe.
A vizuális tanszék emeletén egy érdekes, folyamatosan bővülő kiállításba csöppenünk. A feketére festett falra negyedévente a gyakorlóiskola tanulói festhetnek, rajzolhatnak. Ezzel még nincs vége a képzőművészeti tárgyú érdekességek sorának, a meseszobában ugyanis a mesterszakos hallgatók fejezik majd be azt a falfestménysorozatot, aminek első öt darabját Gerber Pál készítette el.A helytörténeti sétán megtekinthettük az intézménytörténeti kiállítást, kvízjátékon törhettük a fejünket, és egy trükkös ajtó kinyitását is megkísérelhettük – mögötte azonban nem találtunk mást, csak a puszta falat. Persze, nincs ebben semmi rejtély, csupán annyi történt, hogy a három teremből kettőt kialakító munkások annak idején nem vették a fáradtságot, hogy az így feleslegessé váló ajtót kibontsák… A program, némi meglepetésre, dalolással zárult: az egyetem énekkara mindenkit közös éneklésre invitált az iskola lépcsőházában.

(-os)