Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Életöröm, humor és latin buli a tavaszi jazzünnepen

A GetCloser koncertiroda indulása óta nagymértékben színesíti rendezvényeivel a Hegyvidék kulturális életét. Ezek sorából kiemelkedik a jazzfesztivál, amit az idén már negyedszer hozott tető alá. Három estén át egy-egy hazai és amerikai együttes játszott méltó kulisszák között, a MOM Kulturális Központban.

„Költészetem, mint egy szénaboglya, be van tetejezve”

Kiss Benedek, a kétszeres József Attila-díjas, Kossuth-díjas költő, műfordító több mint ötven éve él a Hegyvidéken. A magyar költészet napja alkalmából Királyhágó téri lakásában a gyökerekről, a fővárosról, a versírásról és a mesélésről beszélgettünk vele.

„Magunkhoz veszünk egy darabot a művészetből”

A kör és a négyzet alapformák, mindkettő számos értelmezési lehetőséget kínál. Ezekből látható jó néhány a Kortárs-Modern Art Alkotó Kör amatőr tagjainak kiállításán a Hegyvidéki Kulturális Szalonban.

„Én már a saját könyökömön jövök ki!”

A többségében hegyvidéki művészekből álló Galéria 12 Egyesületet Borza Teréz Ferenczy Noémi-díjas porcelán-, szobrászművész irányítja és fogja össze lankadatlan lelkesedéssel. A Hajnóczy József utcában működő Galéria 12 Kávézó és Borbárban nemrég nyílt meg legújabb csoportos tárlatuk, amelynek címe: Húsvét fénye. Az egyik kiállító művész Tóth József Füles fotográfus, aki már több mint negyven éve a XII. kerületben él.

„Olimpiai bajnok szeretnék lenni”

Szerény, kedves, céltudatos. Kisgyermekként mint néző járt először olimpián, Londonban, ahol Szilágyi Áron győzelme után kijelentette, ő is olimpiai bajnok vívó szeretne lenni. Ebbéli vágya bizonyos szinten meg is valósult: a hegyvidéki Rabb Krisztián tavaly októberben ifjúsági olimpiai bajnok lett kardvívásban. Tizenhét évesen a Vasas SC-ben már a felnőttekkel is edz, és mindent megtesz azért, hogy példaképe, Szilágyi Áron nyomdokába lépjen.

Megújult a városmajori futókör

A már megszokott kiváló minőség várja a sportolni vágyókat a megszépült városmajori futókörön. Az öt évvel ezelőtt önkormányzati beruházásban kialakított 585 méter hosszú pályán a Városmajori Futóklubnak köszönhetően ingyenes edzéseken vehetnek részt az érdeklődők. A sportközösség csapatai a következő Ultrabalatonon is elindulnak.

Hagyományos jó falatok a húsvéti asztalra

A húsvéti ünnepnapokon hazánkban többnyire mindenütt hasonló fogások – sonka, tojás, kalács – kerülnek az asztalra, de vidékenként vannak eltérő szokások, és olyan ételek is készülnek, amikről nem is hallottunk. A Nógrád megyei Kétbodonyban a sonkaléből sodronyica levest főznek, kalács helyett pipiskét, madársüteményt sütnek. A Nyírségben és Szabolcs megyében annyira kedvelt a sárga túró, hogy csaknem minden háznál szerepel a húsvéti asztalon, sőt, a római katolikusok és a görögkeleti vallásúak a sonkával együtt még megszenteltetni is elviszik a templomba. A protestánsoknál is becses helyet foglal el az ünnepi étkek között.

Színpompás hegyvidéki vadvirágok

Hangyakalácsot, azaz a hangyák számára vonzó anyagot kínáló keltike, méheket utánzó bangó, citromillatot árasztó nagyezerjófű – csak néhány különleges vadvirág abból a több százból, ami a hegyvidéki erdőkön, mezőkön is megtalálható. A színpompás növényeket Csontos Péter botanikus, az MTA doktora mutatta be a Hegyvidéki Zöld Iroda új ismeretterjesztő sorozatának első részében.

A borsmustár termesztése

A címben szereplő név valószínűleg sokak számára idegenül cseng, pedig a növény közismert – igaz, nem a magyar nevén. Ha olaszosan, rukkolának említjük, biztosan mindenkinek a lelki tányérjában azonnal megjelenik egy mediterrán saláta vagy pizza képe, amin ott díszelegnek a pitypangszerű, kesernyés aromájú levelek.

Eltitkolt emlékmű, tanulásra hívó harangszó

Az idén 150 éves ELTE Tanító- és Óvóképző Kara szakmai konferenciával és helytörténeti épületbejárással csatlakozott a – hagyományteremtő szándékkal – először megrendezett tanítók napjához. Az interaktív séta résztvevői megismerkedhettek az iskola első személyi számítógépével, a szorobán nevű japán számolóeszközzel, sőt még egy trükkös ajtót is kinyithattak.

Tetőtérből épületfelújítás

Ha egy társasház nem tudja előteremteni a régóta halogatott felújítási munkáinak tetemes költségét, felmerülhet lehetőségként a közös tulajdonban lévő területek értékesítése. Az elöregedett épületállomány megújításához – közvetett módon – nagyban hozzájárulhat az a törvénymódosítás, ami jelentős mértékben könnyítette a meglévő tetőterek beépítésének feltételeit.

Derűsebb terek a svábhegyi orvosi rendelőkben

A harmadik éve zajló rendelőfelújítási program eredményeként immár a Normafa úton is megszépült környezetben várják a háziorvosok a gyerekeket és a felnőtteket. A tervek szerint még az idén újabb három rendelő újul meg.

„Nem akarjuk csökkenteni a zöld területet”

Sok probléma fakad a Városmajori Szabadtéri Színpad és környezetének jelenlegi ellentmondásos kapcsolatából, ezek megoldására várt javaslatokat a Hegyvidéki Önkormányzat és a kulturális intézmény közös építészeti ötletpályázata. Összesen hét pályamű alkotóit díjazták.

Tovább csökkent a bűncselekmények száma

Rendkívül jó teljesítményt tudtak felmutatni a hegyvidéki rendőrök, tavaly még az egy évvel korábbi, szintén kiemelkedő eredményeket is sikerült felülmúlniuk – derült ki Sztanyó István rendőrkapitány beszámolójából. A közbiztonság témája mellett szociális, oktatási, közlekedési és ingatlanhasznosítási kérdésekről is tárgyalt legutóbbi ülésén a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete.