Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hagyományos jó falatok a húsvéti asztalra

A húsvéti ünnepnapokon hazánkban többnyire mindenütt hasonló fogások – sonka, tojás, kalács – kerülnek az asztalra, de vidékenként vannak eltérő szokások, és olyan ételek is készülnek, amikről nem is hallottunk. A Nógrád megyei Kétbodonyban a sonkaléből sodronyica levest főznek, kalács helyett pipiskét, madársüteményt sütnek. A Nyírségben és Szabolcs megyében annyira kedvelt a sárga túró, hogy csaknem minden háznál szerepel a húsvéti asztalon, sőt, a római katolikusok és a görögkeleti vallásúak a sonkával együtt még megszenteltetni is elviszik a templomba. A protestánsoknál is becses helyet foglal el az ünnepi étkek között.

Sodronyica leves

Kevés kifejezetten húsvéti levest ismerünk. Ez a kétbodonyi változat két szempontból is figyelemre méltó: leleményesen felhasználja a sonka főzésekor elkerülhetetlenül keletkező sonkalevet, és pikáns ízesítésével a tömény főzőléből újszerű, kellemes, már-már könnyűnek mondható levest varázsol. Régi étel, de a mai asztalon is megállja a helyét.

 

Hozzávalók 8 személyre

4 liter sonkafőző lé

4 gerezd fokhagyma

2 babérlevél

1 kis fej vöröshagyma

ecet

cukor

2 dl tejföl

2 evőkanál liszt

 

Levesbetétnek

bevert tojások

pirított zsemlekocka

 

A főtt sonka levét egy éjszakán át hideg helyen állni hagyjuk, majd leszedjük a tetején keletkező zsírréteget. A lébe beledobjuk a megtisztított fokhagymát, vöröshagymát és a babérleveleket, és ecettel, cukorral, sóval kellemesen pikánsra ízesítjük. Felforraljuk, majd visszaveszünk a lángból, és a lassan bugyogva forró levesbe annyi tojást ütünk, ahány személyre tálalunk. Végül a tejfölből és a lisztből habarást keverünk, ezzel besűrítjük a levesünket, de ezután már csak néhány percig forraljuk. Tálaláskor először a bevert tojásokat szedjük a tányérokba, majd rámerjük a levest. A pirított zsemlekockát külön kínáljuk hozzá.

 

Tippek

  • Üdébb, étvágygerjesztőbb lesz, ha a tetejét megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel.
  • A sonka főzőlevéről leszedett zsírt érdemes megőrizni, kiválóan felhasználható más ételek készítéséhez, ízesítéséhez.Hagyomanyos_jo_falatok_a_husveti_asztalra2

 

Variációk töltött tojásra

A töltött tojás leginkább a városi, polgári családok asztalán vált hagyományos húsvéti fogássá, de mára mindenütt elterjedt. Ha sokféle ízt szeretnénk felvonultatni az ünnepi asztalon, a töltött tojás nagyszerűen megfelelő erre a célra, mert sokféleképpen variálhatjuk anélkül, hogy krémek sokaságát kellene kikevernünk. Szerephez jut itt a fantáziánk és a háztartásunkban található, ritkábban használt ízesítők egész sora.

 

Hozzávalók 1 személyre

Az alapkrémhez

fejenként 2 tojás

2-3 dkg vaj

őrölt fehérbors

2 evőkanálnyi kész majonéz

fél mokkáskanálnyi enyhe mustár

 

A díszítéshez

a tojások mennyiségétől és az ízlésünktől függően kisebb-nagyobb adagban: füstölt lazac, füstölt nyers sonka, sima, mandulával vagy paprikával töltött olajbogyó, kapribogyó, csemegeuborka, retek, kígyóuborka, piros, sárga, zöld színű zöldpaprika, petrezselyem, kapor, kivi, banán, gránátalma

 

A kívánt mennyiségű tojást megfőzzük, meghámozzuk, hűlni hagyjuk, majd óvatosan félbevágjuk. Sárgájukat a tojások számának megfelelő mennyiségű puha vajjal, csipetnyi sóval, őrölt fehérborssal, majonézzel és mustárral sűrű, sima krémmé keverjük, csillagcsöves habzsákba töltjük, majd a fél tojásfehérjékbe púpozzuk.
Mindegyik tetejére más-más díszítést biggyesztünk, ami lehet csiga alakban feltekert füstölt lazacszelet vagy nyers füstölt sonkacsík, kimagozott, félbevágott olajbogyó (ami lehet mandulával vagy paprikával töltött is), színes zöldpaprikakockák, csemege- vagy kígyóuborka-kockák, esetleg -csíkok, piros retekkarikák, petrezselyempárta, kaporkorona, egy-egy szeletke színes pikáns gyümölcs, például kivi, banán, gránátalma stb.

 

Tippek

  • Az ünnepi alkalomhoz illően a töltött tojásokhoz friss vagy pirított, finom szendvicskenyeret, francia bagettet, esetleg valamilyen különleges magos vagy teljes kiőrlésű kiflit, zsemlét kínáljunk.
  • A töltött tojásokat frissen, nem sokkal a tálalás előtt készítsük el a hozzávalók kényes minősége miatt.
  • A tojások töltelékének ízesítéséhez mindenképpen őrölt fehérborsot használjunk, mert a fekete szemcséi meglátszanának a világos krémben.
  • Ha nincs habzsákunk, a tölteléket egy kis műanyag zacskóba tölthetjük, amiből az egyik csücskét levágva könnyen kinyomható a krém.Hagyomanyos_jo_falatok_a_husveti_asztalra5

 

Fűszeres báránygerinc

A bárányhúsevés talán a legősibb húsvéti szokás, ezért a bárányt borsos ára ellenére ma is sokan megvennék a piacon, ha meg tudnák állapítani, hogy biztosan azzal, nem pedig birkával van dolguk. Jó fogódzó lehet, ha a borda vagy comb méretét megpróbáljuk egy tejes korában 3-4 kilós állat részeként elképzelni. Ha csak maga a kiszemelt darab ennyit nyom, élhetünk a gyanúperrel, hogy nem zsenge szopós bárányt kínálnak nekünk.

 

Hozzávalók

kb. 1,5 kg báránygerinc

8 gerezd fokhagyma

1 kezeletlen citrom

2 evőkanál fekete bors

2 evőkanál mustármag

fél marék friss rozmaring vagy origánó

5-6 evőkanál olívaolaj

 

A gerincet megtisztítjuk az esetleg rajta maradt inaktól, de egy vékony zsírréteget rajta hagyunk. A fűszerkeverékhez péppé zúzzuk a megtisztított fokhagymát, a citrom hajszálvékonyan lehámozott sárga héját, a borsot, a mustármagot és a rozmaringot, kiskanálnyi sóval összekeverjük, és a húst körös-körül jól bedörzsöljük vele. Beolajozott alufóliába tekerjük, és néhány órára hűtőszekrénybe tesszük pácolódni, érlelődni.
Ezután kibontjuk az alufóliából, tepsibe fektetjük, meglocsoljuk a maradék olajjal, és forró sütőben, nagy lánggal (200 °C; légkeveréses sütőben 180 °C) 10 percig sütjük. Ekkor a tüzet közepesre mérsékeljük (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C), és a gerincet további 35-40 percig sütjük, végül hagyjuk, hogy a teteje megpiruljon. Szeletelés előtt 10 percig pihentetjük, csak azután kezdjük felvágni.

 

Tippek

  • Azért kell vegyszermentes biocitromot vennünk, mert a héját használjuk fel a sülthöz.
  • A fűszereket mozsárban vagy merülőmixerrel, esetleg aprítógéppel is összetörhetjük, de ezek híján műanyag zacskóba töltve egy húsverő kalapáccsal is elvégezhetjük a műveletet. Hagyomanyos_jo_falatok_a_husveti_asztalra1

Mazsolás sárga túró

A nyírségiek és a szabolcsiak már a múlt évszázad elején ismerték ezt az egyszerű, finom édességet, ami leginkább egy masszív pudinghoz hasonlítható, ám elkészítésének fortélyait ők is a kárpátaljaiaktól és az erdélyiektől lesték el. Édes és sós változatban egyaránt ismerik, és mindkettőt eszik főfogásként, vagy a füstölt sonka, kolbász kísérőjeként.

 

Hozzávalók

10-15 dkg nagy szemű mazsola

10 tojás

1 liter tej

2 evőkanál cukor

csipetnyi só

1 darabka vaníliarúd vagy 1 csomag vaníliás cukor

 

A mazsolát jól megmossuk, és beáztatjuk. A tojásokat habverővel elkeverjük a tejben, beleszórjuk a sót, a cukrot, és a vaníliával ízesítjük. A jól lecsöpögtetett mazsolát is beleforgatjuk. Lassú tűzőn állandóan kevergetve addig főzzük, amíg túrószerűvé válik, és a leve tiszta lesz. Ekkor egy darab tüllbe öntjük, formás cipó alakúra igazgatjuk, majd egy tál fölé akasztva lecsöpögtetjük. Amikor már jól kihűlt, és kissé megszikkadt, a tüllből tálra borítjuk, és cikkekre vágva kínáljuk.

 

Tippek

  • Ha sósan készítjük, értelemszerűen nem kerül bele mazsola.
  • Ünnep előtti napon is elkészíthető, mert hűtőben eláll, de jól be kell csomagolni, nehogy átvegye az idegen „illatokat”.Hagyomanyos_jo_falatok_a_husveti_asztalra4

 

Pipiske, a madársütemény

A pipiske, ez a madár alakú kis sütemény valójában kalácsféle, de Nagydobronyban nem a húsvéti sonkához kínálják, hanem díszes zsebkendőbe csomagolva húsvéthétfőn a locsolkodó kisfiúknak adják a keresztülők. Nekünk nem kell ehhez a szokáshoz ragaszkodni, a pipiske kedves kísérője lehet a húsvéti sonkának az asztalunkon. A gyerekeknek biztosan tetszik majd!

 

Hozzávalók 40 darabhoz

3 dkg élesztő

kb. 3 dl tej

1 kiskanál cukor

25 dkg simaliszt

25 dkg rétesliszt

12 dkg vaj

 

A nyújtáshoz: liszt

 

A tetejére

3 tojás sárgája

feketebors-szemek

 

A tepsi kikenéséhez: zsír

 

A tészta elkészítéséhez először az élesztőt felfuttatjuk egy kevés langyos, cukros tejben. Ezután összegyúrjuk a fele sima-, fele rétesliszttel, a vajjal és annyi tejjel, hogy rétestészta keménységű legyen. Langyos helyen kétszeresére kelesztjük.
Ha megkelt, belisztezett deszkára borítjuk, kb. 40 centi hosszú, 5-6 centi átmérőjű rúddá formáljuk, majd 10 egyenlő részre vágjuk, és ezeket is cipóvá gömbölyítjük. Ezután ujjnyi vastagra sodorjuk, mindegyiket négyfelé vágjuk, és egyenként hurokra kötjük. A hurok egyik végét kicsi csőrrel fejformára alakítjuk, a másik végét ellapítjuk, és három helyen bevágjuk, ez lesz a madár farka. A fejére 2 szem borsból szemeket készítünk.
Végül mindegyiket megkenjük a jól elkevert tojássárgájával, és kizsírozott tepsibe rakjuk. Amíg a sütő bemelegszik, addig kelesztjük. Forró sütőben szép pirosra sütjük.

 

Tippek

  • Vaj helyett margarinnal is süthető, de előbbivel finomabb lesz a tésztája.Hagyomanyos_jo_falatok_a_husveti_asztalra3Pákozdi Judit