Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Maratonit futna a kézilabdaikon

Nagy László 209 alkalommal lépett pályára a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjaként, 2011-ben a világ legjobb játékosának választották. Egy éve már ő a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának sportigazgatója, nemrégiben pedig a Magyar Kézilabda Szövetség férfi szakágért felelős alelnöke lett. A Hegyvidéken élő sportembernek tehát bőven van tennivalója – a járványhelyzet azonban az ő mindennapjait is átalakította.

Virágeső, illatár – lassan beérnek az első szabadföldi gyümölcsök

Még tartanak az illatos esték, még színpompásak a budai utcák, de már hullatják szirmaikat a virágba borult fák, és ebben a tavaszi „hóesésben”, amelyben fel-feltámad a szél, a virágok helyén lassan megjelennek majd az apró, piros gyümölcsök is a fákon, a bokrok és a fű között. Érik már az eper, és hamarosan jön a málna, a cseresznye, a meggy. A konyhaablakból finomnál finomabb illatok szöknek ki ilyenkor. Fő a lekvár, sülnek a piték, bugyognak a gyümölcsraguk, és a gyerekek felszabadultan kóstolgatnak a nagy lábasokból, amikor nem nézünk oda.

Legyünk mi is egy kicsit „bogarasak”!

A hivatalosan nemzetközi méhek napja nevű világnap (május 20.) egyike a viszonylag új kezdeményezéseknek – persze mi, magyarok, ebben is a világ előtt jártunk. Kár, hogy az egy főre eső mézfogyasztásban csak kullogunk a szomszédjaink mögött. De talán most ezen is változtathatunk egy kicsit!

A méheknek tetszik a városi élet

Szokatlan élmény egy hegyvidéki szomszédunk kertjében, mindenfelé röpködő méhek serege között beszélgetni. Borbás Zalán méhészt kérdeztük arról, hogyan került a méhészete a városi lakóházak közé.

Fotókkal írt járványnapló

Szöllősi Mátyás Margó-díjas író, fotóriporter a Hegyvidéken él. Két éve a portréit láthattuk a Jókai Klubban, újabban Járványnapló címmel készít riportfotókat a fővárosban. Ez utóbbiról is kérdeztük őt.

Képzőművészeti kiállítások virtuális térben

Az elmúlt két hónapban az életünk részévé vált a virtuális valóság, így már nem is számít szokatlannak, hogy otthonról, szakszerű vezető segítségével „járhatunk be” képzőművészeti kiállításokat. Herczeg Eszter, a Jókai Klub vezetője arról beszélt lapunknak, hogy mindhárom intézményük, a Jókai Klub, a Virányosi Közösségi Ház és a Lívia-villa is közreműködött olyan tárlatok bemutatásában, amiket a járványhelyzet miatt online tekinthet meg a közönség.

A mágikus képességű igazi májusfa

A hivatalosan zselnicemeggynek nevezett fa őshonos növényünk, de megjelenése alapján akár dísznövény is lehetne. Mivel májusban bontja fehér virágfürtjeit, az ország több táján is májusfaként ismerik.

A vírus a hulladékgyűjtésre is hatással van

A járványhelyzet hatással van mindannyiunk életére, megváltoztak a hétköznapjaink. Feltűnés nélkül, mégis alaposan átformálódtak még a szemetelési szokásaink is. Amíg az intézményekben és a közterületeken lévő kukák most alig telnek, addig sokkal több kommunális hulladék keletkezik a lakóházaknál. A kérdés, hogy ez a szemét hogyan és hová kerül.

„…egy kis darab Székelyország a Svábhegyen”

A napokban zárult le a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére kiírt szavazás első része, amelynek sikerességét a rendszerváltás óta nem tapasztalt összefogás segítette elő. Ez alkalomból a Hegyvidék egyik székely emléke, a Diana utcai székely kapu történetét idézzük fel.

Mindenkire hatással volt a közösség hiánya

Az együtt töltött értékes időt nem az ismeretek átadására, hanem a tanulságok, összefüggések, továbblépési lehetőségek megbeszélésére érdemes fordítani – erről beszélt lapunknak Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora. Az intézmény, valamint az animáció tanszék vezetője szerint a hallgatókra leginkább mentálisan volt nagy hatással a többhetes elzártság: láthatóvá vált, menyire számít az egyetemi közösség, amely korábban meghatározta a mindennapjaikat.

Munkaeszköz a közvetlen kommunikáció

Mennyire van – vagy nincs – kultúrája a videokonferencia-beszélgetéseknek? Megtanulható-e könyvekből, hogyan legyen valakiből jó grafikus vagy dizájner? Miért jó a vizsgamunkák online „kipakolása”? Egyebek mellett ezekről a kérdésekről beszélt interjúnkban Vargha Balázs, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tervezőgrafika tanszékének vezetője, aki tősgyökeres hegyvidéki lakos, és már több alkalommal részt vett a MOME és a Hegyvidéki Önkormányzat közös projektjeiben.

Homo Phis: 2020 új embertípusa

Homo Phis címmel az aktuális világhelyzetre reflektáló virtuális lakáskiállításon mutatta be munkáját huszonnyolc fiatal művész, köztük a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tizenhárom hallgatója. A rendhagyó tárlat kapcsán a Sziklák Galéria egyik ötletgazdájával, Vatány Szabolccsal beszélgettünk, aki a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem alapképzése után a MOME tervezőgrafika szakán folytatta tanulmányait, és épp diplomázni készül.

Fogni kell a gyerekek kezét!

Lehetőségként is tekint a kényszerűen bevezetett digitális oktatásra Dimanopulosz Andrea. A Németvölgyi Általános Iskola igazgatója a most szerzett tapasztalatokat és az újonnan bevezetett módszerek egy részét szívesen hasznosítaná később.

A jövőben is lenne haszna az online oktatásnak

A felsőoktatási intézmények diákjainak is alaposan megváltozott az élete március óta. A Testnevelési Egyetemen tanuló, az idén diplomázó Perger Mercédesz arról is beszélt nekünk, hogyan működött az oktatás ilyen körülmények között.

Nem kerülhetnek hátrányos helyzetbe a TE hallgatói!

Nem könnyű manapság az egyetemi hallgatók élete, nemcsak a tananyaggal, hanem a megváltozott körülményekkel is meg kell küzdeniük. Nincs ez másként a Testnevelési Egyetemen sem, amely innovatív megoldásokkal mindent megtesz azért, hogy csökkenjenek a diákok és az oktatók terhei. Dr. Sterbenz Tamással, a TE általános rektorhelyettesével beszélgettünk.

Kampány az idős szívbetegekért

„INR-mérés a páciens otthonában!” címmel indított egészségvédő kampányt a Hegyvidéken a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikával szorosan együttműködő SzívSN Országos Betegegyesület. Mostanáig több mint száz véralvadásgátló gyógyszert szedő beteg ember lakására mentek ki, hogy helyben mérjék meg az INR-szintjüket, ami elengedhetetlen a gyógyszer helyes adagolásához. A részletekről Bernáth-Lukács Zsuzsannával, az egyesület vezetőjével beszélgettünk.

A maszkok egy ideig még velünk maradnak

Habár a fővárosban is megszűnt a kijárási korlátozás, még nincs vége a járványnak – így a maszkoktól sem szabadulunk meg. Néhány szabály változatlanul érvényben maradt, így például az orrot és a szájat eltakaró eszközt kell viselni a boltokban és a tömegközlekedési járműveken. A fővárosi rendelet értelmében a játszótereken is maszkot kell hordaniuk a 18 év feletti kísérőknek. Szerencsére nincs hiány ebből a védőeszközből, sok üzlet árul maszkot a Hegyvidéken is.