Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A zene szabadsága – kezdődik az 5. Cziffra György Fesztivál

Tovább bővül a „kis jubileumát” ünneplő Cziffra György Fesztivál rendezvénysorozat: tíz helyszínen tizenöt program várja a zenerajongókat novembertől jövő februárig. A kapcsolódó előadások tehát már egy hónap múlva megkezdődnek, így nem csoda, hogy a szervezők a napokban tartották a beharangozó sajtótájékoztatót.

Ars Sacra Fesztivál a Hegyvidéki Kulturális Szalonban

A világot elsősorban a tanulás segítségével ismerhetjük meg – mondta a Szalonegyetem tanévnyitóján Pokorni Zoltán polgármester. Ismeretek szerzésére pedig az idén különösen sok alkalom nyílik, a program ugyanis, a Hegyvidéki Kulturális Szalonhoz hasonlóan, először csatlakozott az őszi Ars Sacra Fesztiválhoz.

A tanítói és a költői hivatás találkozása

Szebényi Ildikó a Virányos Általános Iskola szeretett tanítója volt közel húsz éven keresztül. Nyugdíjba vonulása után még több időt tudott szentelni a versírásnak. Gyermekversek című kötetének bemutatóját a Hegyvidék Galériában, sajnos, már nem érhette meg.

A boldog betakarítás ideje ez, a derűs őszé!

Bőven benne járunk már az őszben, ilyenkor a legszebb a természet. Még lombokban dúsak, de már ezer meg ezer színben pompáznak a fák, a nap elvégzi az utolsó simításokat a terméseken, beérnek a kiskertekben a paradicsomok, paprikák, padlizsánok sereghajtói is, megtelik a pince almával, a körte, a szilva is kosárba kerül, és hosszú várakozás után legszebb arcukat mutatják végre a szőlőszemek. Az éjszakák azonban már csípősek, a szekrényekből előkerülnek a meleg kabátok, és lélekben felkészülünk a hidegnek ígérkező télre. Azért még ne rohanjunk ennyire előre, vágjunk neki a gyönyörű októbernek, élvezzük az indián nyarat, és spájzoljunk be minden jóból!

Tengerkék víz a megújult medencékben

Könnyen tisztítható és strapabíró az az új fóliaréteg, amellyel a nyári karbantartási szünet idején vonták be a városmajori uszoda medencéit. A speciális, töredezésmentes felület előnye, hogy nem tapadnak meg rajta a szennyeződések, és anyagcsorbulásból adódó éles szegélyek sem keletkeznek, amelyek horzsolást vagy vágási sérülést okozhatnának.

Időskori magas vérnyomás

Mit nevezünk magas vérnyomásnak, hogyan kell pontosan mérni a vérnyomást, mikor forduljunk orvoshoz, mik a rizikótényezők és a szövődmények, mit tehetünk a betegség ellen? A többi között ezekre a sokakat foglalkoztató kérdésekre is választ adott dr. Bencze Ágnes az Idősek Egészségiskolája szeptemberi előadásán.

Sváb köszönet a napért, az esőért, a szélért, a méhecskékért

Régmúltba visszanyúló tradíció a sváboknál a terményünnep. A hegyvidéki német nemzetiségi önkormányzat és a Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület a Jókai Klubbal közösen az idén is megszervezte ezt a látványos programot. Vidám, összetartó közösség ünnepelt szeptember utolsó vasárnapján a Diana parkban és környékén.

Elkészült a zugligeti minikörforgalom

A Béla király úton lefelé haladó autósok számára nyaktekergetős mutatvány volt időben észrevenni a Kútvölgyi úti kereszteződésnél jobbról érkező, elsőbbségadásra eddig nem kötelezett járműveket. Az elmúlt hetekben lezajló átépítésnek és az új forgalmi rend bevezetésének köszönhetően biztonságosabbá vált a forgalmas csomópont.

Helyzetkép a János kórház fejlesztéséről

Évekig bizonytalannak tűnt a Szent János Kórház sorsa, a múlt esztendő végén azonban döntést hozott a kormány az intézmény centrumkórházzá fejlesztéséről, aminek az eddig egyetemi kézben lévő Kútvölgyi-tömb is a részévé válik. A kerületünkben élőket komolyan foglalkoztatja, mikor és hogyan válhat végre valóra a kórház évtizedek óta esedékes modernizációja és az új hegyvidéki szakrendelő kialakítása, ezért – ahogy előző számunkban megígértük – rendszeresen visszatérő módon bemutatjuk a legújabb fejleményeket. Ezúttal a János kórház dolgozói fórumán jártunk, amin Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter, Varga Mihály pénzügyminiszter, Láng Zsolt és Pokorni Zoltán, a II. és a XII. kerület polgármestere, valamint Szilágyi Zsolt, az „Új Szent János kórházért polgári kezdeményezés” vezetője adott tájékoztatást az Egészséges Budapest Program keretében megvalósuló nagyszabású projektről.

Új játszótér épült a Pagony utcában

Mamut-, zsiráf- és tigrisformájú játékokkal bővült a Pagony utcai játszótér, amely az átalakítás óta a kisebb és nagyobb gyerekek számára is izgalmas időtöltést kínál. A felújítás terveit most is a leginkább érintettekkel, a gyermekeikkel ide járó szülőkkel egyeztette a Hegyvidéki Önkormányzat.

Vidám bringás reggeli

Kerékpározni a Hegyvidéken is lehet – ez bizonyosodott be a második alkalommal megrendezett bringás reggelin. Ami még jobb hír, hogy egyre többen gondolják így. Közülük sokan megálltak a polgármesteri hivatalnál, hogy munkába, vagy éppen iskolába, óvodába menet megkóstolják a számukra kikészített finomságokat, és néhány percig elbeszélgessenek a programot szervező Hegyvidéki Zöld Iroda munkatársaival.

„Egérvár” helyett tágas terek

Megújult a Zugligeti út 60. szám alatti háziorvosi rendelő, ahol a gépészettől a nyílászárókon át a burkolatokig mindent rendbe hozatott az önkormányzat. Az apró, kihasználatlan kiszolgálóhelységek elbontásával tágasabbak lettek a betegfogadó terek, míg a belső átalakítással már mindhárom orvos külön szobában fogadhatja pácienseit.

Kilátópont és fűszerkert a megújult Tállya utcai parkban

A Hegyvidék idei legnagyobb parkfelújítása valósult meg a Fodor utca és a Tállya utca sarkánál található közel 4000 négyzetméteres területen. A főváros támogatásával, kerületi beruházásban, új játszótér épült, és bővültek a felnőttek sportolási lehetőségei. Kilátópont és illemhely, továbbá kis fűszerkert is létrejött, ez utóbbit a környékbeli óvodások gondozzák a jövőben.

Autómentes nap két keréken és „helikofferen”

Roncstelepi biciklikből épített játékcsodák, kerékpáros turmixkészítés, méhbemutató, számtalan kézműves foglalkozás, ügyességi vetélkedő és zenei program várta a Gesztenye Napok és a Hegyvidéki Autómentes Nap közönségét szeptember utolsó vasárnapján. A helyszín ezúttal is a MOM Kulturális Központ és annak környezete, az autóforgalom elől elzárt Csörsz utca volt.

Zöldtetők építése és üzemeltetése

Vizi Gergely zöldtető-építő szakember szakmai bemutatója október 10-én 16.00-17.00 és 17.00-18.00 között. Helyszín: Hegyvidéki Önkormányzat - zöldtető. A részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a www.hegyvidek.hu/zoldiroda/esemenyek oldalon keresztül, vagy személyesen a Hegyvidéki Önkormányzat Ügyfélszolgálatán lehet.