Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hiányzik a víz és a többi „szinuszka”

Évek óta a MOM Sportban működik a SYNUS SC, amelynek versenyzői jobbnál jobb eredményeket érnek el. Az ország egyik legkiválóbb szinkronúszó-sportegyesületének tagjával, Búcsú Ákossal beszélgettünk, aki a férfiak közül elsőként szerepelt a magyar válogatott csapatban.

Egyéni edzéseket tart a hegyvidéki tájfutó

Sikert sikerre halmozott az utóbbi években Gárdonyi Csilla. A Hegyvidék SE MOM tájfutója elsőként szerzett női junior-világbajnoki címet Magyarországnak, hogy aztán szintén történelmet írjon a „WorldofO” szavazáson, amin elnyerte „Az Év Tájfutó-teljesítménye” kitüntető címet. Bár versenyeket egyelőre nem rendeznek, a sportoló bízik abban, hogy hamarosan újabb győzelmekkel örvendezteti meg a szurkolókat.

Néha a szükségmegoldások vezetnek a nagy felfedezésekhez!

Bár a karantén elején, az első nagy bevásárláskor azt gondoltam, most majd „behúzzuk a gatyaszíjat”, egyszerű ételeket főzünk, a túlélésre megyünk, végül kiderült, bár kevesebb időm jut a főzésre, mint valaha, változatosabban étkezünk, mint korábban bármikor. Egyfelől a gyerekek kedvéért, másrészt pedig azért, mert túl sokan vagyunk itthon ahhoz, hogy elég maradék legyen másnapra. Ha mindennek ellenére az ember igyekszik a meglévő tartós holmikból új és új ízeket előállítani, bizony, fel van adva a lecke, találékonynak kell lenni! A következőkben néhány ilyen szükség szülte, új kreáció receptjét adjuk közre, egy olyan nagy klasszikus mellett, aminek az elkészítéséhez viszont csak ráérős óráinkban érdemes nekiveselkedni.

Méhlegelők a közterületeken

A korábbi évek sikerei alapján az idén is több helyen létesített közterületi méhlegelőket a Hegyvidéki Zöld Iroda. Az egyik ilyen esemény alkalmával megismerhettük ezt a szinte láthatatlan kezdeményezést.

Hogyan készítsünk jó komposztot?

Aki ősszel kezdi a komposztálást, annak elsősorban a lehullott falevelek töltik meg a komposztálóját. Hogyan tudjuk felgyorsítani a lebomlási folyamatot, hogy az idén ősszel ismét legyen hely a komposztálóban a frissen lehulló leveleknek?

Ecset helyett érettségi

Szigeti Noémi orvosnak készül, a Semmelweis Egyetemre szeretne felvételt nyerni. Ezekben a napokban, mintegy százötven VMG-s évfolyamtársához hasonlóan, minden idejét és energiáját az érettségi vizsgákra való felkészülés köti le, ám nagyon várja már, hogy ezek véget érjenek – legszívesebben ismét festene, zongorázna, verseket írna.

Lesz miről beszélni évek múlva

A furcsa körülmények ellenére sem izgultak a szokásosnál jobban az érettségizők. Legalábbis erről beszéltek a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium diákjai, Gábor Dzsenifer, Hollós Hanna és Dénes Boglárka az irodalomérettségi után.

A diákok bíznak abban, hogy lesz közös búcsú

A rendhagyó körülmények ellenére minden rendben zajlott a Városmajori Gimnáziumban. Szebedy Tas igazgatóval beszélgettünk, aki elmondta, hogy az iskola a legfelsőbb szintről kapott ellenőrzést az idei érettségi első napján.

A kulcsszó a biztonság volt

Emeletenként külön bejáratot nyitottak a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumba érkező érettségizőknek. A diákokat maszkokkal és kézfertőtlenítőkkel várták, a feladatlapokat pedig – szintén a még nagyobb biztonság érdekében – csak egy nappal később kezdik javítani. A részletekről Patkó Lajos iskolaigazgatót kérdeztük.

A legszokatlanabb az érkezés volt

Elsősorban a tanulók érkezése volt az, ami a veszélyhelyzet miatt eltérő volt a korábbi évek első érettségi napjától – erről is beszélt lapunknak Karacs Zsuzsa, a Tamási Áron Általános Iskola és Gimnázium, Német Nemzetiségi Gimnázium igazgatója.

A Hegyvidéken is megkezdődtek az érettségi vizsgák

Az idei érettségi más, mint a korábbiak. Furcsa körülmények, bizonytalanság, kicsit talán nagyobb stressz – a diákok számukra eddig ismeretlen módon készültek a jövőjüket meghatározó napokra. A koronavírus-járvány miatt különleges szabályok léptek érvénybe: a tanulók csak írásbeli vizsgát tesznek; egy teremben maximum tízen ülhetnek, és másfél méteres távolságot kell tartaniuk; az osztálytermeken kívül, a folyosókon pedig mindenkinek kötelező maszkot viselnie. A Hegyvidéken a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium, a Tamási Áron Általános Iskola és Gimnázium, Német Nemzetiségi Gimnázium, valamint a Városmajori Gimnázium diákjai és pedagógusai is a megszokottnál izgatottabbak voltak, hogy aztán kiderüljön: a szokatlan körülmények ellenére sem történt semmi szokatlan.

Online is rendel a Szent Ferenc kórház

A betegek védelme és kényelme érdekében a Budapesti Szent Ferenc Kórház elindította telemedicina-szolgáltatását – a páciensek telefonon normál díjas hívással, Skype-on pedig ingyenesen konzultálhatnak orvosaikkal. A részletekről Pál Csillát, az intézmény kommunikációs vezetőjét kérdeztük.

Májusban virágdíszbe öltöznek a hegyvidéki közterületek

A járványhelyzet alaposan megváltoztatta az életünket, a Hegyvidéki Önkormányzat azonban ebben az időszakban is folytatja a XII. kerületi közterületek fejlesztését, elvégezteti a szükséges fenntartásokat és hibajavításokat. Ebbe beletartozik az utak, járdák és lépcsők felújítása, a játszóterek gondozása és a virágosítás is. A megszokott nyári óvodai karbantartási munkálatok ezúttal már márciusban megkezdődtek.