Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nobel-díjasok a Hegyvidéken – 70 éves a KFKI

Hetven éve, 1950. szeptember 1-jén kezdte meg működését a Hegyvidéken a Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI), amely máig az egyik legjelentősebb fellegvára a hazai tudományos életnek, és ahol több tucat külföldi és magyar Nobel-díjas kutató fordult meg az elmúlt több mint fél évszázadban. A következőkben az intézmény történetét mutatjuk be különböző lapok, interjúk és a KFKI-tól kapott anyagok segítségével.

Három ház, ezernyi történet

A főváros számos pontján ezúttal is megnyitottak a lakóépületek a Budapest100 fesztiválhoz kapcsolódva. A XII. kerületben három helyszínen mutatták be a lakók otthonaikat, épületeiket és saját közösségüket – ezek együttes megismerésével válhat ugyanis teljessé a házak s rajtuk keresztül a város története.

A szabadban is Aktív Hegyvidék

Magyarországot is elérte a koronavírus-járvány második hulláma, ám ez nem jelenti azt, hogy le kell mondani a sportolásról. Sőt, a rendszeres mozgás erősíti az immunrendszert, így hozzájárul ahhoz, hogy elkerülhessük a betegséget. Ebben segíthet az Aktív Hegyvidék sportprogramsorozat, amelynek a legtöbb foglalkozása – a biztonságot szem előtt tartva – a szabad ég alatt folyik.

„Őrizd a szót, magadat őrzöd”

Nyolcvanéves a Hegyvidéken élő Tamás Menyhért Kossuth-díjas költő, író, műfordító. Hadikfalván született, a saját sorsbölcsője a család és a bukovinai székely szülőföldről távozó kisközösség volt. Először Bácskában telepedtek le, majd a Dunántúlra menekültek. Életművében az eredet élményrétegei egyre tágulóbb köröket fognak át.

Gondolatok, hitélmények képekben

A szakralitás fűzi egységbe a Hegyvidéki Kulturális Szalonban látható két kiállítás képeit. B. Tóth Klára és Tremmel-Hudik Katalin festményei az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódóan kaptak helyet a közösségi terekben.

Folytatódik a komposztálóosztási program

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is lehetősége nyílik a hegyvidéki kerttulajdonosoknak, hogy speciális keretet igényeljenek a háztartásukban, kertjükben keletkező zöldhulladék komposztálásához.

Hallgassuk többet a viráglátogató rovarok döngicsélését!

A méhek és a zene kapcsolata sokkal összetettebb, mint elsőre gondolnánk. A megfelelően behangolt döngicsélés a rovarok egy részénél a táplálékszerzés feltétele. Ezek a hangok sok zeneszerzőt megihlettek, nem csak Rimszkij-Korszakov írt zeneművet a dongóról. A beporzók zeneiségéről és a „zenetörténet beporzóiról” is beszélgettünk kerületi szomszédunkkal, Vásárhelyi Tamás biológussal.

Kedvencekkel a vadasparkban

A Budakeszi Vadaspark azon kevés helyek egyike, amelyik szerencsésnek mondhatja magát, és a jelenlegi pandémiás helyzetben is a megszokott módon tarthat nyitva. Teheti mindezt azért, mert a látogatók nagy területen, egymástól távol és szabad téren tudnak részt venni az őszi sokszínű programokon.

Ajándékok a gyerekek biztonságáért

Hasznos ajándékokkal lepte meg a hegyvidéki óvodásokat és az első osztályosokat a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány a Németvölgyi iskolában. Az óvodások a biztonságos közlekedés elsajátítását segítő eszközöket, játékokat, míg a kisdiákok élénk színű – ezáltal a közlekedők számára könnyen észrevehető – hátizsákokat kaptak.

A végéhez közeledik a Hollósy játszótér tervezése

Két kérdőíves felmérés és három lakossági fórum után a végéhez közeledik a Hollósy Simon utcai játszótér megújításának tervezése. A Hegyvidéki Önkormányzat a széles körű társadalmi bevonással a környéken élők és a játszóteret használók javaslatait, felvetéseit is beépítette a tervezett koncepcióba. A beruházás a Budapest Fővárosi Önkormányzattal megkötött együttműködésnek köszönhetően TÉR_KÖZ pályázati és hegyvidéki forrásból valósulhat meg.

Közös fellépés a Budakeszi úti buszsávért

Összefogott a II. és a XII. kerület, valamint Budakeszi vezetése, hogy a kormány támogatásával közösen találjanak megoldást a környék súlyos közlekedési problémáira. A fő cél az, hogy a Zsámbéki-medencéből ingázók már Budakeszi határában letehessék autóikat, ahol átszállhatnának az új buszsávok révén jóval gyorsabb bejutást biztosító járatokra.

Megújuló önkormányzati közintézmények

A vírushelyzet sem akadályozta meg, hogy jelentős fejlesztéseket és felújításokat végeztessen el a Hegyvidéki Önkormányzat a XII. kerületi közintézményekben. Szinte az összes óvodában, bölcsődében, valamint a szociális ellátórendszerhez tartozó épületekben és iskolákban is történt valamilyen nagyobb beruházás.

Nívódíjtábla a Hegyvidéki Kulturális Szalon falán

Tavaly decemberben nyerte el a Hegyvidéki Kulturális Szalon középület-kulturális kategóriában az Építőipari Nívódíjat. Az ezt tanúsító táblát Fonti Krisztina hegyvidéki alpolgármester és Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár avatta fel az épület falán.

Posztumusz avatták díszpolgárrá dr. Szabó Zoltán szívsebészt

Halála után öt évvel a Hegyvidék Díszpolgára címmel tüntette ki az önkormányzat az első sikeres hazai szívátültetést végző dr. Szabó Zoltán szívsebészt, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika egykori vezetőjét. Az elismerő oklevelet fia, dr. Szabó András vette át, akire most is büszke lenne édesapja – az idei Semmelweis-nap alkalmából, kerületi fogorvosként rangos állami kitüntetést kapott kimagasló szakmai munkájáért.

Pörgős őszhöz gyorsan elkészíthető fogások!

A szeptemberrel most nemcsak az ősz köszöntött be, de felgyorsulnak az események is. Visszarázódás a hétköznapokba, iskolakezdés, ráadásul úgy tűnik, járványügyben ismét rendhagyó helyzetre kell felkészülnünk. Az ember csak kapkodja a fejét – ilyenkor áldás, ha vannak gyorsan elkészíthető fogások a tarsolyunkban.

Egészségmegőrző programok a Szívünk Napján

A szív- és érrendszeri betegségek több áldozatot szednek Magyarországon, mint valamennyi más betegség, baleset és egyéb halálok együttesen. Ezen a szomorú statisztikán szeretne javítani a Magyar Kardiológusok Társasága, amely az idén a Testnevelési Egyetemen tartja meg ingyenes családi rendezvényét, a Szívünk Napját.

Normafa. Séta. Szívügy!

A nyári kánikula után itt az ősz és a túraszezon. Aki a szabadtéri mozgás mellett szeretne hiteles képet kapni egészségi állapotáról, sétáljon végig a Szent Ferenc Kórház kardioösvényén, ahol szerencsésen találkozik a kellemes a hasznossal. Az ösvény helyes használatáról és a fejlesztési tervekről beszélgettünk Pál Csillával, a kórház kommunikációs vezetőjével.