Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Meddig tart az aranytartalékunk?

Legtöbbünk igyekezett jól bevásárolni a viharos vírusos időszak legelején, mondván, ami a kamrában van, az biztosan van. Feltehetően jól is gazdálkodtunk a készletekkel, mert még jócskán maradt belőlük, és időnként a magunk vagy a szeretteink jóvoltából az utánpótlásról is gondoskodtunk. Örülhetünk hát, hogy a konyhában minden jól alakul, de nem lehet nem észrevenni, hogy örömünkben mások is osztoznak… Most ugyan senkihez nem járnak vendégek, de a molyok karanténügyben teljesen tájékozatlanok. Így újabb megpróbáltatás vár ránk, ha meg akarjuk őrizni mindazt, amit üggyel-bajjal felhalmoztunk. Át kell néznünk, válogatnunk a lisztféléket, darát, rizst, zsemlemorzsát, minden hüvelyest és gabonafélét, szárítmányokat, fűszereket, aszalványokat, diót, mandulát, mogyorót – egyszóval a teljes készletet. Igazi tavaszi nagytakarítást kell tartanunk a konyhában. Zárjunk mindent üvegbe, dobozba, fagyasztóba, és amit lehet, minél előbb használjunk fel!

A rajzokkal üzenő óvodás és a többiek – történetek az önkéntes karanténból (IV.)

Minél többekkel beszélgetünk, annál színesebb kép rajzolódik ki arról, hogy a fegyelmezetten otthon maradó emberek mennyiféleképpen tudják élvezetessé tenni az önkéntes karantén heteit. Történeteink közreadásának egyik nem titkolt célja, hogy jó példákat mutassunk be, amik akár ötletet, akár pusztán erőt és hitet adhatnak másoknak, hogy átmenetileg négy fal között is lehet teljes az élet.

Néha kimarad egy-egy hang

Klarinéton játszik a Németvölgyi Általános Iskolába járó Nagy Balázs. A hatodikos fiú az online oktatás előnyös és hátrányos oldaláról is beszélt.

„Nem nehezebb, csak más”

A nyolcadik osztályos Markovits Mária Karolina öt éve játszik blockflötén. Dióssy Krisztinának, a Solti György Zeneiskola igazgatójának növendékét arról kérdeztük, mi a különbség a személyes zeneiskolai jelenlét és az online oktatás között.

Komoly munka vicces jelenetekkel

Pillanatok alatt kellett reagálnia az új helyzetre a Solti György Zeneiskolának is. Dióssy Krisztina igazgatóval arról beszélgettünk, mi mindent szerveztek át a hatékony működés érdekében.

„Anya, imádok itthon lenni!”

Igen mozgalmasan telnek mostanában a Hegyvidéken élő Harmath Artemisz irodalomtörténész hétköznapjai. A Petőfi Irodalmi Ügynökség által alapított Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum vezetőjeként eddig is home office-ban dolgozott, de a veszélyhelyzet kihirdetése óta két kisfia, az első osztályos Ágoston és az óvodás Zsigmond is vele van. Telefoninterjúnkban arról is beszélgettünk, hogyan változott meg a napi rutin.

„Fogadjuk el, hogy ez egy közös buli!”

Furcsa heteket élünk. Mindenkinek megváltozott az élete, amihez alkalmazkodni kell – és amihez nehéz alkalmazkodni. A munkavégzés az egyik olyan terület, ami nagy kihívást jelent. A home office, azaz az otthonról dolgozás még nem elterjedt nálunk. Akik most először próbálkoznak ezzel, eddig ismeretlen érzéseket tapasztalhatnak. A látszólag kényelmesebb és egyszerűbbnek tűnő munkahelyzetben elkezdenek „szétcsúszni”, nem tudnak odafigyelni, koncentrálni a feladatra, állandóan valami mást csinálnának, és szinte egész nap dolgoznak. Vajon hol követjük el a hibákat?

Embernek és rovarnak is kedves méhlegelők a kertekben

Ha a beporzó rovarok kedvében szeretnénk járni, olyan növényeket nevelhetünk a kertünkben vagy a balkonládában, amik amellett, hogy szépek és hasznosak, még számukra is értékesek. Nem is annyira nehéz összeállítani egy vetéstervet, amely egyszerre okoz örömet a kertésznek és a kert rovarvilágának is.

Függőkosárban a legszebb a visszafogottan elegáns bakopa

Az Indiából származó bakopának sokkal népszerűbbnek kellene lennie. Talán azért nem terjedt el még, mert nincs magyar neve. Ettől függetlenül kis odafigyeléssel gyönyörű, dúsan virágzó egynyári növényt nevelhetünk belőle akár egy ablakpárkányon is.

Kocogás, biciklizés, otthoni torna

A veszélyhelyzet miatt nagyon sokan kényszerültünk megszokott sportprogramjaink felfüggesztésére. Ám nincs veszve minden, még így is vannak olyan mozgásformák, amiket otthon vagy a természetben végezhetünk. Merkely István, a BGSZC Budai Középiskolájának testnevelője ehhez adott tanácsokat.

A Nemzet Sportolójának még vannak tervei

Monspart Sarolta, a Hegyvidék díszpolgára, sokaknak személyes ismerőse a Hegyvidéken. Betegsége dacára, töretlen lelkesedésének köszönhetően, egész tömegeket mozgat meg szinte minden korosztályban. Habitusával, pályafutásával méltán érdemelte ki – sok egyéb díja mellé – a Nemzet Sportolója címet. A veszélyhelyzetre tekintettel telefonon kérdeztük őt, mit jelent számára ez a legújabb elismerés.

Online sportolás és nagytakarítás

Ha tavasz, akkor sportolás! Az idén sincs ez másképp, még akkor sem, ha a járványhelyzet némileg átírja a megszokott forgatókönyvet. A Hegyvidéki Sportközpont és a Hegyvidéki Önkormányzat a népszerű Aktív Hegyvidék program keretében most online biztosít sportolási lehetőségeket a mozogni vágyóknak.

Az államfő felesége is maszkokat varrt

A járvány kezdete óta jó néhányan úgy döntöttek, önkéntes munkában textilmaszkokat varrnak a segítségre szorulóknak. Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége az elmúlt hetekben mintegy ezer maszkot készített, ezeket a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak és a Hegyvidéki Önkormányzatnak ajánlotta fel.